Baranyai alkotótelepek
A Siklós-Villány Alkotótelepek múltja és jövője című MMA-PTE Konferencia lesz október 17-18-án csütörtök-pénteken Dél-Baranyában, helyszínei: Zsolnay Negyed, PTE MK, Siklósi Alkotóház, Nagyharsányi Szoborpark – tudatták sajtósaik. A rendezvény a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával valósult meg.
Baranya vármegye és ebben Pécs különleges helyet foglal el minden művészetek iránt fogékony ember szívében. Történelmi múltja egyedülállóan gazdag, építészeti, képzőművészeti, irodalmi, zenei és szellemi emlékei termékeny táptalajt adott sok művészeti kezdeményezés számára. Így nem volt véletlen, hogy két városa, Villány és Siklós, a 60-as évek végén induló magyar szimpózium-mozgalom kiindulópontja lett.
A szimpóziumok mindig a korszerű, friss művészeti áramlatok kísérleti műhelyei, egyben lehetőséget adva a kutató, szellemi munkára. A Siklós-Villányi Alkotótelepen a művészeknek alkalmuk nyílt az akkori kultúrpolitika közegében a szabadságra és a nemzetközi párbeszédre. Az 1967- 68-as indulások után mind a kőszobrász telepen, mind a kerámia műhelyekben jelentős értékek jöttek létre szinte egy időben a külföldi szimpóziumokkal. Az 1992-ig tartó központi támogatás megszűnésével lassan elhaltak szimpóziumok is és 2006-ban végleg bezárt az Alkotótelep mindkét műhelye.
A szimpóziumok közösségteremtő erejük és tudásörökítő szerepük révén felbecsülhetetlen jelentőséggel bírnak az oktatás területén is. Így nem volt véletlen, hogy a pécsi Mesteriskola hazánkban először a siklósi és villányi alkotótelep helyszínén, annak szellemi örökségével, kiváló művészek közreműködésével, mint Rétfalvi Sándor, Schrammel Imre, Keserü Ilona, Bencsik István, el tudott indulni. Mindezek tudatában is különös jelentőséggel bír, hogy a hazai képző-és iparművészet jelentős helyszínét, annak születésének több mint fél évszázados évfordulóján, egy nagyszabású rendezvénnyel tegyük a mai alkotóknak is ismertté. Egyben lehetőséget teremtsünk arra, hogy a nemzetközi művészeti életben újra fokozódó szimpózium mozgalmat, akár a még meglévő siklósi és villányi infrastruktúrákkal felélesszük, jövőképet adjunk.
A program célja, hogy lehetőséget adjon az idősebb és a fiatalabb kollégák találkozására, a szimpóziumok, és ebben a Baranyai Alkotótelep hazai és nemzetközi szerepének, jelentőségének feltárására, ismertetésére.
Október 17-e csütörtök
10:45 Érkezés vonattal a pécsi állomásra, tovább-utazás Siklósra busszal vagy egyénileg autóval, találkozás 11:45-kor az Alkotóház udvarán
12:00 Köszöntő és tájékoztató
12:10-13:00 Az Alkotóház bejárása
13.05-13.30 Utazás a Nagyharsányi Szoborparkba, Gyimóthy-villa
15:30 Utazás Pécsre, Zsolnay Negyed, PTE MK, E25 / 001
17:00 Megnyitó
17:10-től Kerekasztal beszélgetés
19:15 Fotókiállítás megnyitó. Liszt terem előtér
Október 18-a péntek, PTE MK, Zsolnay Negyed
09:30-12:00 Szekcióülés, meghívott előadókkal, szobrászat, kerámia, PTE MK előadótermek
12:00-13:00 Ebédidő
13:30-15:00 Szekcióülések, meghívott előadókkal az MMA és a Magyar Képző-és Iparművészeti Szövetség, a Szimpózium Bizottság képviselőivel
15:30 Plenáris ülés, megbeszélések folytatása és vita az alkotótelepen alkotó művészekkel a szimpóziomok jövőjéről
16:30 Zárszó záródokumentummal
