ZETApress

hírportál

Tanévnyitó a Lovardában

Ünnepi szenátusi üléssel vette kezdetét a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem 4. tanéve ma 08 órakor a Gödöllői Királyi Kastély Lovardájában. A ceremónia díszvendége Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter mellett Csányi Sándor, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány Kuratóriumának elnöke volt.

Dr. Gyuricza Csaba rektor a MATE 2024/2025-ös tanévének ünnepi tanévnyitóján többek között a megnövekedett hallgatói és rekordszámú elsőéves létszámot, a folyamatosan megújuló infrastruktúrát, valamint a nemzetközi kapcsolatok robbanásszerű fejlődését emelte ki.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem ünnepi ülésén hangsúlyozta, hogy a kormány fontos erőforrásként, stabil pillérként tekint az egyetemre a nemzeti érdekérvényesítést célzó, pragmatikus külpolitikai stratégiája végrehajtásában. Rámutatott ennek kapcsán, hogy a MATE az egyik legnemzetközibb egyetem Magyarországon a kétezer külföldi hallgatójával, akik közül sokan a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram keretében jelenleg hazánkban tanuló nyolcszáz diák közé tartoznak. – Persze mi, magyarok, világnemzet is vagyunk, szétszórtan élünk a világban, ezért fontos az, hogy a MATE más magyar egyetemekkel együtt a Diaszpóra Felsőoktatási Ösztöndíjprogramban is részt vesz, s így lehetőséget biztosít a világ távoli tájain élő, magyar gyökerekkel rendelkező fiataloknak, hogy magyarul magyar tudományt tanuljanak – mondta a tárcavezető.

Csányi Sándor, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány Kuratóriumának elnöke ünnepi beszédében kitért arra, hogy soha agráregyetem olyan magasan jegyzett nem volt, mint a MATE. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy a MATE nemcsak agrárfókuszú felsőoktatási intézmény, hanem ennél sokkal több, hiszen összesen 19 tudományágat oktatunk. Aki tehát nem diplomát, hanem tudást szeretne szerezni, az itt a legjobb helyen van ahhoz, hogy később boldoguljon az életben. Fontos számunkra, hogy az Egyetemen lévő hallgatók, az ismereteken túl barátokat is szerezzenek. A közösségi életen túl kiemelt szerepe van a sportnak, hiszen kevés olyan egyetemi sportegyesület van, mint a MATE-GEAC, amely olimpiai érmes sportolót adott hazánknak a legutóbbi párizsi olimpián – mondta az MLSZ elnöke.

Dr. Gyuricza Csaba rektor elmondta: 2021. február elseje óta Európa egyik legnagyobb agrárfókuszú, multidiszciplináris képzési és kutatási egyetemeként működünk. Célunk változatlanul az, hogy világszínvonalú oktatással segítsük biztos megélhetéshez és inspiráló karrierhez az egyetemünkön diplomát szerző fiatalokat. Ők lesznek azok, akik a nagy múltú és kiváló adottságokkal rendelkező magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésében, továbbá a társadalmi és gazdasági élet más területein is vezető szerepet fognak vállalni a következő évtizedekben – fejtette ki a rektor.

A 2024/2025. tanév ünnepi megnyitóján a MATE rektora kitért a klímaváltozás hatására bekövetkező aszályos nyár agráriumot érintő kihívásaira is, mely problémák megoldásaihoz elő kell venni az egyetemi kutatás és innováció fegyvereit. – Az elkövetkező időszak egyik legfontosabb feladata, hogy válaszokat adjunk korunk egyik legfontosabb kihívására, a klímaváltozásra. Egyetemünk szellemi hátországára alapozva a következő hónapokban szövetséget kívánunk létrehozni, hogy kidolgozzuk azt az agrárstratégiát, amely segít válaszokat adni a gyorsuló klímaváltozás kihívásaira, ajánlásokat fogalmazunk meg a gazdatársadalom és a szakpolitika számára – fogalmazott a MATE rektora.

Az ünnepi ülés keretein belül zajlott le az elsőéves hallgatók eskütétele, a doktoranduszok beiktatása, továbbá a MATE munkatásainak szánt kitüntetések és díjak átadása is. Fotóink a MATE Médiaközpont felvételei.

Szóljon hozzá!