Indul az Erste Liga
Ma délben sajtótájékoztatót tartott a Magyar Jégkorong Szövetség a TRIBE Budapest Stadiumban, a ferencvárosi Könyves Kálmán körút 34-ben, a szeptember 13-án pénteken kezdődő Erste Liga felvezetőjeként – tudtuk meg Takács Gábortól.
Kovács Csaba szakmai alelnök elmondta, hogy hét magyarországi és három erdélyi csapat vesz részt a küzdelem sorozatban. Minden együttes 36 mérkőzést játszik az alapszakaszban. Újdonság, hogy ebben az idényben külön megvív a két legjobb anyaországi alakulat a magyar bajnoki címért. Természetesen az Erste Liga rájátszása után is bajnokot avatnak.
Elismerik a magyar hokit külföldön
– Mennyit fejlődött az Erste Liga az elmúlt években? – kérdeztük az elnökasszonytól.
Kolbenheyer Zsuzsanna: Remélem, jó úton járunk, a hoki egyre népszerűbb, de sok még a tennivalónk! Szeretnénk közelíteni az osztrák bajnokság színvonalához!
– Férfi és női válogatottunk is az elitben szerepelhet a jövő tavaszi világbajnokságon. Mit vár a két megmérettetéstől?
K.Zs: Nagy siker, amit elértek a fiúk és a lányok. Mindkét válogatottunk számára a bennmaradás a cél. Nem lesz egyszerű…
– Ön funkcionárius a Nemzetközi Jégkorong Szövetségben is, amely nagy megtiszteltetés…
K.Zs: Tagja vagyok az IIHF 14 tagú elnökségének. Büszkék lehetünk arra, hogy a magyar jégkorong nagy megbecsülésnek örvend a világban. Sokra értékelik a külföldi szakemberek, hogy egy ilyen kis ország kevés jégpályával is eredményes tud lenni, a szurkolókról pedig felsőfokokban beszélnek.
