ZETApress

hírportál

Fradi-búcsú győzelemmel

Augusztus 31-én szombaton súlyos, 45::27-es vereséget szenvedett az FTC férfi kézilabda csapata a dán Silkeborg otthonában az Európa-liga selejtező odavágón, így tegnap a 18 órai Elek Gyula arénai visszavágón a zöld-fehérek meg akarták mutatni, hogy többre is képesek – tudtuk meg Takács Gábortól.

A találkozó elején többnyire a vendégek vezettek: a 7. percben 5:6, a 12. percben 6:7 állt az eredményjelző táblán. A Fradinak a 19. percben sikerült 10:9-re fordítania, de az I. félidő hajrája a dánoknak sikerült jobban, így a szünetben már 18:16-ra vezettek.

Fordulás után 20:17-nél, majd 21:20-nál is a dánoknál volt az előny, ám a Fradi a 40. percben 21:21-re egyenlített. A közönség fergeteges biztatása közepette a vezetést is átvették Pásztor István fiai: 48. perc 27:26. Innentől már igazi extázis hangulat uralkodott a csarnokban. Az 56. percben 31:29-es hazai vezetést mutatott a tábla. A szurkolók ünnepeltek, a Fradi a 16:18-as I. félidő után 34:32-re nyert!

Az FTC-ben Győri Mátyás 9, Bujdosó Bendegúz és Nagy Bence 7-7 gólt dobott, Borbély Ádám pedig remekül védett a kapuban, mégis a Silkeborg jutott 77:61-es összesítéssel az El-főtáblára.

Szóljon hozzá!