ZETApress

hírportál

Arisztokraták a kastélyban

A Történelmi Magyar Családok hagyományos augusztus végi Emléknapjára érkeztünk ma 09:30-ra a belvárosi Károlyi Palotába, a Petőfi Irodalmi Múzeum I. emeleti Dísztermébe. A 14:30-ig tartó esemény moderátora: Siska Lajos volt, fotóink Egressy Rita felvételei.

A program 10 órakor Kolozsi Kitti Júlia ének és gitár játékával kezdődött, majd Tisza Attila lelkész, szociálpolitikus, a Gróf Széchenyi Csabád Alapítvány titkára nyitotta meg az Emléknapot. Utána újból a művésznő állt színpadra, hogy elénekelje a Himnuszt saját gitárkíséretével.

10:25-kor a történelmi családok bemutatkozásai barantali Aba Béla: Aba Sámuel és nemzetsége az új eredmények tükrében című előadásával kezdődött. Őt 10:55-kor Bethlen Farkas: A politika szó jelentése és a mögöttes szellemiség című ismertetője követte a 11:25-ös KÁVÉSZÜNT előtt.

11:35-kor felfrissülve kezdődött a II. felvonás. Előbb dr. Füzy Mártonné Fekete Adrienne: A Windsor ház nyomában című visszaemlékezését, majd 12:05-től Patay Tibor: A Tisza-család utókora című értekezését hallgattuk. 12:35-kor Széchenyi Tímea, a Gróf Széchenyi Család Alapítvány elnöke elmondta, hogy mik A jelenkor kihívásai az arisztokrácia életében.

12:50-kor Albertné Görgey Zsuzsanna, a Görgey Kör Egyesület alelnöke ünnepélyesen lezárta a Görgey-emlékévet, 13 órakor Tisza Attila, a Gróf Széchenyi Család Alapítvány titkára lezárta az Emléknapot, végül 13:05-kor Kolozsi Kitti Júlia éneke és gitárjátéka lezárta a hivatalos programot. Ezután mindenkit vendégül láttak egy finom büféebéden, majd 14 órakor félórás tárlatvezetésre invitáltak a múzeum irodalmi emlékei között.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Erzsébetvárosi Emléknap | ZETApress

Szóljon hozzá!