ZETApress

hírportál

Horthyné új ruhája

A hónap kincse: Edelsheim-Gyulai Ilona (1918.01.14-2013.04.18) grófnő menyasszonyi ruháját bemutató kamaratárlat nyílt ma 10 órakor a Magyar Nemzeti Múzeum Széchényi-termében. Köszöntőt mondott: dr. Zsigmond Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ (MNMKK) főigazgatója.

A műtárgyat dr. Simonovics Ildikó divattörténész, a Magyar Menyasszony kiállítás kurátora mutatta be, a kamaratárlatot Fazekas Sándor korábbi agrárminiszter, fideszes országgyűlési képviselő nyitotta meg. Számos fotóink Egressy Rita felvételei.

A hetedhét országra szóló frigy Horthy Istvánnal, vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó fiával 1940. április 27-én, Zita-napon Budán, a Szilágyi Dezső téri református templomban köttetett. A menyasszony visszaemlékezéséből tudható, hogy a csodálatos toalett nagymamája esküvői ruhájának mintájára készült, mostohaanyja – Edelsheim Gyulai Lipótné, Ella – kedvenc szalonjában, Rotschild Kláránál.

A Váczi-ucca (sic!) egyik virágüzletének kirakatába állították ki, és amíg kint volt, rendőrnek kellett fenntartania előtte a rendet, olyan tömegek bámulták. Körülbelül 11 órára készültek el a menyasszony öltöztetésével, a ruhával ugyanis nagyon óvatosan kellett bánni. 90 különböző gyöngyökből kivarrott rózsa van rajta, melyeket egy hónapon keresztül hímzett Magyarország egyik legkiválóbb gyöngyhímzőnője, aki ezért meghívót kapott a 700 előkelőség közé, a templomi szertartásra. A menyasszony szelíd, bájos, rendkívül közvetlen 174 centiméter magas sportnő volt.

Szóljon hozzá!