ZETApress

hírportál

Egyetemi érmeseink

Hat karatés érem az Európai Egyetemi Játékokon: egy arany-, három ezüst- és két bronzérmet nyertek a magyar karatésok az Európai Egyetemi Játékokon, amelyet az idén Magyarország két nagyvárosában, Debrecenben és Miskolcon rendeztek meg – tudatta Turák Péter, az MKSZ sajtófőnöke.

A legjobban a férfiak 67 kg-os súlycsoportjában szerepeltek a hazai karatésok, hiszen ott magyar házidöntőt láthatott a játékok karate versenyszámainak keddtől csütörtökig otthont adó Miskolci Egyetemi Sportcsarnok közönsége. Fiatal versenyzőink küzdelméből végül Nichols Dávid került ki győztesen, Béres Botond pedig ezüstéremmel zárt. Szintén ezüstöt nyert a 60 kg-osoknál a felnőtt válogatott oszlopos tagjának számító Kiss András, a nőknél pedig Szodorai Bianka állhatott fel a dobogó 2. fokára.

Bronzéremmel zárta a játékokat a 84 kg-ban a korábbi korosztályos Eb-bronzérmes Dvorák Ádám, és szintén 3. lett női csapat formagyakorlatban az ELTE Uhlyarik Panna, Bokor Kata és Kollár Eszter összeállítású együttese.

Közel állt az éremhez, végül azonban az 5. helyen végzett női csapat küzdelemben a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (Egyházy Veronika, Gill Dóra Nikol, Szodorai Bianka, Kovács Kiara) együttese, illetve női egyéni formagyakorlatban a megnyitón a sportolók részéről az eskü szövegét mondó Tóth Vanda.

Szóljon hozzá!