Múzeumi szenteltvíz-hintő
Egy latin feliratos szenteltvízhintő a Hónap kincse a Nemzeti Múzeumban: egy aspergillumot mutat be a februári kamaratárlat a Széchényi-teremben – tudtuk meg a kora délutáni megnyitón, ahol Egressy Rita fényképezett.
Dr. Hammerstein Judit, a Magyar Nemzeti Múzeum megbízott főigazgatója köszöntőjében elmondta, hogy a bemutatott műtárgy egészen különleges, hiszen a Szent István által alakított zalavári bencés monostorból került elő. Nemcsak hazánkban, de a külföldi szakirodalomban sem található hasonló szenteltvízhintő, mindössze néhány korabeli ábrázolásban tűnik fel ilyen műtárgy, így egy olyan ereklyéről van szó, amely nemzetközi viszonylatban is egyedülállónak tekinthető.
Dr. Ritoók Ágnes, a Magyar Nemzeti Múzeum régésze mutatta be a műtárgyat. Elmondta többek között, hogy a kísérőleletek és a betűtípusok alapján valószínűsíthető, hogy a szenteltvíz-hintő XI. századi keletkezés. Az aspergillumról megállapították, hogy az eszköz alapanyaga egy kiskérődző, feltehetőleg juh lábszárcsontja.
A zalavári apátság épületeit 1569-ben Giulio Turco mérte fel. A rajzán ábrázolt kolostornégyszög, az ásatások eredményei alapján a XIII. században épült. A felület, amelyet a koordináták jelölnek, azonban nem a Turco által felmért quadrum falain belül fekszik, hanem attól keletre, egy olyan területen, ahol a XVI. században felmérésre érdemes építmény vagy védmű nem volt látható. A feltárások nyomán ezen a területen olyan falmaradványok és településjelenségek mutatkoztak, amelyek egy része bizonyosan a XIII. századi építkezéseket megelőző, kora Árpád-kori és IX. századi megtelepedéshez köthetők. Ezek egyike az az égett törmelékkel feltöltött verem, amelyben Simonyi Erika, a Magyar Nemzeti Múzeum régésze a szentelvíz-hintőt megtalálta. Maga a verem részben feltáratlan és feltárásra vár a környező terület is, ahol a kora Árpád-kori monostor és előzménye, a IX. századi udvarház maradványai rejtőzhetnek.
Maga a tárgytípus már a római korban is ismert volt, egyszerű izsópágból készült változatát használták tisztító szertartásoknál. Használata a keresztény liturgiában a IX. századtól adatolható: a pap az aspergillumot a fából, fémből, ritkán elefántcsontból készült kis vödörszerű szenteltvíztartóba mártva hintette meg a híveket a mise során az áldáskor, de nélkülözhetetlen kelléke volt a húsvéti körmeneteknek, temetési szertartásoknak, és a házszenteléseknek is.
Dr. Dejcsics Konrád bencés szerzetes, a Pannonhalmi Főapátság kulturális igazgatója nyitotta meg a tárlatot. Beszédében kiemelte, hogy a tárgy a magyarországi Árpád-kori liturgiának, bencés szerzetesi szokásainak különleges emléke. Megjegyezte: az, hogy a VI. században a keresztények maguk hintették vízzel otthonaikat, aztán a VIII-XI. században ehhez szükséges tárgyi környezetet teremtettek, majd ezt a XI-XIII. században a bencés monostorokban tudatosan gyakorolták, számára azt jelenti, hogy tudták: Isten otthon akar lenni nálunk, ott, ahol magunk is a legotthonosabban mozgunk: saját magunknál, otthonainkban.
