ZETApress

hírportál

Ünnepelnek birkózóink!

Készül szentesére a magyar birkózó család! Lőrincz Tamásnak ilyenkor egy kicsit több ideje jut a családra, Elekes Enikő nem sokat lazít, Losonczi Dávid pedig elmondja: soha rosszabb évet, így hálát adva ünnepel – tudatta a VPB Kommunikáció. Fotóink Róth Tamás felvételei.

Lőrincz Tamás a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) szakmai igazgatójaként sokat tesz azért a hétköznapokban, hogy minél sikeresebb utánpótláskorú birkózók képviseljék a magyar színeket. – Az ünnepeket azért szeretem, mert egy kicsit lelassulunk. Családi körben töltjük a karácsonyt idén is, és természetesen nem marad el a Viktor testvérem családjával való asztalhoz ülés sem! – mondta a 2021-es tokiói olimpiai bajnok.

Elekes Enikő idén nemcsak birkózásban, hanem szumóban is jeleskedett. Nemrég átvehette az év utánpótláskorú birkózója és az év szumósa díjakat is. – Nagyon szerettem ezt az évet. Minden összejött. Azért sokat nem fogok lazítani, mert a két ünnep között már lesznek edzéseim – jegyezte meg a sportolónő.

Losonczi Dáviddal nagyot fordult idén a világ. Kétszer nyerte meg a vb-aranyat. Egyszer a szőnyegen – bár ezt akkor nem adták át számára – a belgrádi vb-n. Hetekig úgy tűnt, hogy be kell érnie a 2. hellyel, de a sors igazságot tett, a vb-aranyat és az övet később – a Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) döntése alapján – kapta meg. – Vallásos nevelést kaptam, így minden évben karácsonykor (is) misére megyek és hálát adok mindenért, amit abban az évben kaptam. Idén a hálaadás rendhagyó lesz, hiszen sok minden történt velem 2023-ban – mondta a 87 kilogrammos világklasszis.

Szóljon hozzá!