Az emberi jogok
Az emberi jogok álltak a Széchenyi István Egyetem panelbeszélgetésének középpontjában. Az emberi méltóság egyetemes érték – ez volt az egyik fő konklúziója annak a panelbeszélgetésnek, amely a Széchenyi István Egyetem szervezésében valósult meg az intézmény Budapesti Innovációs és Képzési Központjában.
A rendezvény apropóját Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának idei, 75. évfordulója adta. A Széchenyi István Egyetem idén januárban indította útjára a Nők a családban, társadalomban, tudományban című panelbeszélgetés-sorozatot, melyben olyan női példaképeket mutatott be, akik szakmai sikereikről, elszántságukról és a társadalomban betöltött fontos szerepükről tesznek nap mint nap tanúbizonyságot. A témák szorosan kapcsolódtak az ENSZ nemek közötti egyenlőséget megfogalmazó fenntartható fejlődési céljához, egyrészt a téma jelentősége okán, másrészt azért, mert a győri intézmény tagja az ENSZ Academic Impact kezdeményezésnek.
Az év utolsó, december 12-i beszélgetését a nemek közti egyenlőség tematikájának fordított protokollja mentén rendezték meg: Bogyay Katalin nagykövet, Magyarország 15. állandó ENSZ-képviselője, korábbi állandó UNESCO-delegáltja és az 36. UNESCO közgyűlés elnöke, a londoni Magyar Kulturális Központ alapító igazgatója, a Magyar ENSZ Társaság elnökének moderálásával ezúttal inspiráló férfi előadók osztották meg szakmai és személyes nézeteiket Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának 75. évfordulója alkalmából. A dokumentum elfogadásának napja, december 10-e az ENSZ-közgyűlés 1950-ben hozott döntése értelmében egyúttal az emberi jogok világnapja is.
Bogyay Katalin kifejtette: a nyilatkozat megfogalmazásában eredetileg az angol férfi – általánosan embert is jelentő – szót használták, és rendkívüli kitartással sikerült elérni, hogy a nemi szempontból semleges személyek megnevezés kerüljön a szövegbe. Kiemelte: a dokumentum fontosságát mutatja, hogy a világ 500 nyelvére fordították le.
Dr. Perényi János, Magyarország korábbi bécsi és rabati nagykövete, a GYSEV Zrt. igazgatótanácsának elnöke hangsúlyozta: annak idején újdonságot jelentett a II. világháború borzalmai által ihletett nyilatkozat tudományos megközelítése, az emberi méltóság egyetemes értékként való kezelése, valamint az, hogy az egész emberiséget célozta. – A vízió és a valóság időnként ellentétbe kerül, mert a politika sok esetben igyekszik felülírni az emberi jogokat. Ezért ha szükséges, a nyilatkozatban foglaltak végrehajtását ki kell kényszeríteni – hangoztatta.
Dr. Szabó László, Magyarország egykori washingtoni nagykövete, a Hungarian Innovation Hub vezetője arra hívta fel a figyelmet: a dokumentum ma is rendkívül modern és pontos. – Nagyszerű, hogy milyen sok ország csatlakozott hozzá, és talált válaszokat az alapvető emberi jogok kérdéseire – mondta. A nemek közötti egyenlőség kapcsán hangsúlyozta, hogy a kulcs a kiegyensúlyozottság: meg kell találnunk a férfiak és a nők erősségeit a társadalomban, és azokat hatékonyan és jól össze kell tudnunk kapcsolni.
Dr. Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára kiemelte, hogy Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata bár nem vallásos, mégis vallási ihletésű szöveg. – Az emberi tisztességnél többről szól a dokumentum, mégpedig az emberi méltóságról, amit csak akkor tudunk teljes kontextusba helyezni, ha megértjük a vallás ihlette részt: azt, hogy Isten teremtette az embert – fogalmazott hozzátéve: a jól működő közösségekben a nők helyzete kulcsfontosságú, mert egyrészt ők taníthatják meg a gyermekeket az emberi méltóság és felelősség tiszteletben tartására, másrészt ők hozzák meg a családokat érintő leglényegesebb belső döntéseket is. – A fejlődés kulcsa a nők alapvető hozzáférése az oktatási rendszerhez szerte a világon, amit Magyarország elkötelezetten támogat – húzta alá.
A nők szerepének fontosságát emelte ki Saud AlShamsi, az Egyesült Arab Emirátusok Magyarországra akkreditált nagykövete is. – Ha mi, férfiak és nők nem tudunk hatékonyan együttműködni, az olyan, mintha csupán az egyik agyféltekénket használnánk, vagy mintha fél szemmel futnánk. Tudjuk, hogy a gonosz erők, akik a társadalmat akarják irányítani, megpróbálják irányítani a nőket. Ezért különösen fontos a nők oktatása, felhatalmazása és bevonása a döntéshozatali folyamatokba, ezzel elősegítve a békét – mondta hangsúlyozva, hogy minden országnak meg kell találnia a saját útját a béke megteremtéséhez és fenntartásához Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának útmutatásai alapján, hűnek kell maradnia értékeihez, és ellen kell állnia a normák újraértelmezésének, valamint a káoszhoz és szenvedéshez vezető woke értelmezéseknek. Képeink Bankó József felvételei
Kép01: Dr. Perényi János, Magyarország korábbi bécsi és rabati nagykövete, a GYSEV Zrt. igazgatótanácsának elnöke, dr. Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára, Bogyay Katalin nagykövet, Saud AlShamsi, az Egyesült Arab Emirátusok Magyarországra akkreditált nagykövete, dr. Lukács Eszter, a Széchenyi István Egyetem nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese és dr. Szabó László, Magyarország egykori washingtoni nagykövete, a Hungarian Innovation Hub vezetője.
Kép02: Az eseményre megtelt a Széchenyi István Egyetem Budapesti Innovációs és Képzési Központjának előadóterme.
Kép03-13: Felvételek a rendezvényről













