ZETApress

hírportál

Éllovasként készülünk

Noha fociválogatottunk éllovasként várja a második szerbek elleni G-csoportrangadót az Európa-bajnoki selejtezősorozat 7. fordulójában, Marco Rossi szövetségi kapitányunk szerint nem áll fenn az elbizakodottság kockázata! – tudtuk meg Telkiben. A szeptember 07-ei nándorfehérvári diadalról idekattintva olvashatunk.

Nem áll fenn a kockázata, hogy játékosaink elbizakodottak lennének. Látom, hogy megvan bennük a megfelelő magabiztosság és önbizalom, de még 6 pontot kell szereznünk a hátralévő 4 meccsen – mondta a délutáni sajtótájékoztatón az olasz szakvezető, aki immár magyar állampolgár is. Ezt óriási megtiszteltetésnek nevezte hozzátette, eddig is 100%-ot nyújtottak Cosimo Inguscio másodedzővel, ami a maximumot jelenti, így motivációs szempontból a magyar állampolgárság nem jelent majd pluszt számukra.

Az 59 éves tréner kifejtette, a felkészülés során semmi sem változott a korábbi meccsekhez képest. Fontos találkozónak titulálta a szerbek ellenit, amelyen a nemzeti együttes természetesen megpróbál győzni, de ez egyáltalán nem lesz sétagalopp. Benne van a pakliban a vereség is. – Mi nem a fenomének csapata lettünk, de jó futballistákból álló, összeszokott együttest alkotunk. Szerbiának több élbajnokságban játszó labdarúgója van, de a magyar válogatott sajátossága, hogy erős a vágy a megméretésre, illetve senkitől sem fél! – jelentette ki Rossi.

Marco arról is beszélt, hogy jól áll a válogatott a támadó harmadban, ezért több jó lehetőség közül választhat. A Liverpoolban kissé hátrébb futballozó Szoboszlai Dominikkel kapcsolatban pedig az az elképzelése, hogy minél ügyesebb valaki, annál több labdaérintése legyen, ezért egész pályás játékosként tekint rá, akinek szerepe van a védekezésben, a támadásépítésben és a befejezésben is, mert mindenben nagyon ügyes.

Willi Orbán kiesése óriási érvágás, de vannak olyan játékosok a keretben, akik megfelelően tudják pótolni. De nem is egy személyben kell helyettesíteni, hanem az egész csapatnak tenni kell azért, hogy ne érezzük meg a hiányát! – mondta Dibusz Dénes azzal kapcsolatban, hogy a lipcsei védő kiesésével a hátsó alakzat megszokott összeállításán változtatni kell. – A válogatottnál mindig a taktikai felkészülésen van a hangsúly. Az edzések arra is szolgálnak, hogy akik újonnan bekerülnek a csapatba, azok minél inkább megismerjék a társakat, megszokják egymás mozdulatait és az automatizmusok kialakuljanak – mondta a ferencvárosi kapus hozzátéve, hogy érzik a felfokozott várakozást, de ez minden válogatott meccs előtt megvolt, mert mindig telt ház előtt játszottak hazai pályán, így ezúttal is 60 ezer embernek kell bizonyítaniuk.

Közeledünk a selejtezősorozat végéhez, ezért minden meccs egyre inkább felértékelődik. Jól állunk, de be kell bizonyítani, hogy nem véletlenül vagyunk az éllovas pozícióban. Azzal a reménnyel és céllal lépünk pályára, hogy megszerezzük a három pontot – mondta a 32 éves hálóőr, aki úgy vélte, hogy joggal és okkal bizakodhatunk az egyenes kijutásban, ugyanakkor a szerbek idegenbeli legyőzésével az erőviszonyok nem változtak, semmivel sem mondaná magunkat esélyesebbnek. Várható kezdőcsapatunk: Dibusz – Fiola, Lang, Szalai A. – Nego, Styles, Nagy Á., Kerkez – Sallai, Szoboszlai – Varga B.

Tetszik a szerbeknek a Népstadionunk

Dragan Stojkovic szerb szövetségi kapitány a válogatottjuk szempontjából kulcsfontosságúnak nevezte a holnap esti Európa-bajnoki selejtezőt. – Maximálisan fel vagyunk készülve, fizikálisan, taktikailag, és mentálisan egyaránt. Magas szinten dolgoztunk és sokat készültünk erre a kulcsfontosságú meccsre, mert közel vagyunk a céljaink eléréséhez – mondta az esti népstadioni sajtótájékoztatón a szakvezető hozzátéve, hogy Milos Veljkovic, a Werder Bremen védője kisebb sérülése miatt biztosan nem játszhat Budapesten, de kedden otthon Montenegró ellen talán már bevethető lesz.

A magyarokról szólva Stojkovic kiemelte Szoboszlai Dominikot, a szervezettséget és az összeszokottságot, amit egy hónapja Belgrádban is megtapasztaltak. Hazai pályán 3 pontot elveszítettek, de azt most Budapesten szeretnék visszaszerezni! – Remekül utaztunk, 39 perces volt a repülőút, az időjárás pedig ugyanolyan, mint Belgrádban. Mindig szívesen jövünk Budapestre. Gyönyörű a stadion, amely Puskás nevét viseli, aki a labdarúgás legendája. Kivételesen jó feltételek vannak itt. Szerencsére most szurkolók is lesznek, így telt ház előtt játszhatunk, ami minden játékos kívánsága! – dicsért minket Stojkovic, a szerb drukkereket pedig okos szurkolásra kérte arra utalva, hogy a szerb-magyar meccset szeptemberben zárt kapuk mögött kellett megrendezni.

Dusan Tadic 34 éves szerb középpályás elsősorban azt hangsúlyozta, hogy idegenben kifejezetten jól szerepel a szerb válogatott, ezt pedig folytatni szeretnék. – Nagyon jó lenne győzni, de ha nem sikerül, akkor kedden Montenegró ellen kell begyűjteni mindhárom pontot! – fogalmazta meg vágyait a Fenerbahceben játszó csapatkapitány.

A telt házas Népstadionban holnap 20:45-kor a francia Francois Letexier sípjelére kezdődik a magyar-szerb G-csoportrangadó, melyet az M4 Sport és a Kossuth Rádió is élőben közvetít. 18 órakor a bolgárok a litvánokat fogadják, míg a szabadnapos Montenegró tegnap 18 órától 2:0-s I. félidő után 3:2-re verte Libanont.

Szóljon hozzá!