Tamara nyert Szilvásváradon
Kiélezett küzdelemben nyerte meg a 16. Nemzeti Vágtát a Kecskemétet képviselő Tóth Tamara, aki Galaxy nevű lova nyergében szerezte meg a győzelmet az Ácsteszér színeiben induló Vörös Tamarával és a 3. helyen záró adorjáni Zboray Viktóriával szemben.
Izgalmas küzdelemben diadalmaskodott Tóth Tamara, Kecskemét lovasa a 2023-as Nemzeti Vágtán Galaxy nevű lova nyergében, aki immáron négyszeres Vágta-bajnok, és ezzel ők vihették haza az ötmillió forintos fődíjat, a Herendi Hadik huszár szobrot, valamint a Vágta Vándordíját, az 1848-as huszárszablyát. A győztes lovas rendkívül erős mezőnyben ért célba, a 2. helyen Ácsteszér végzett Vörös Tamara képviseletében, Marina nyergében. A dobogó 3. fokára Adorján település állhatott Zboray Viktória képviseletében, Licino Londonnal.
A Kicsihuszár Vágtát Rozs Anna Júlia, Szentkirály versenyzője nyerte Nárcisz nevű lován. A 2. helyen a szikszói Harsányi Viktória, míg a 3. pozícióban a sarkadi Miklán Lia végzett. A Jótékonysági sztárfutamot idén Krajnik-Balogh Gábor színművész, a komáromi Magyar Lovas Színház tagja nyerte, aki nyereményét az idei évben is a Bottyán Equus Lómenhely Állatvédelmi Alapítványnak ajánlotta fel. A sztárfutam 2. helyezettje Széchenyi Krisztián táncművész lett, míg a 3. helyen Bács Péter színművész végzett.
A Nemzetközi futamban a Bahreini Királyságot képviselő Raed Mahmood Mohamed Yar Mohamed győzedelmeskedett, aki szorosnak tűnő, de végül magabiztos sikert aratott a 2. helyen végző Horvátország lovasával, Tena Belcsiccsel szemben, míg a 3. helyen a brit színekben versenyző Dan Martin zárt. A népszerű Fogatvágtában a tavalyi évhez hasonlóan, ismét Tieger Endre és a Dombóvár-Sütvényesi ménes nyert. A 2. a Köncsögi ménes színeiben induló Nagy Gábor lett, míg az Ottlakai ménes és Makoviczki Richárd a 3. helyen zárt.
Változatos programokkal fogadta az érdeklődőket a hétvégén egyedülálló lovas ünnepünk, a 16. Nemzeti Vágta Szilvásváradon. A kétnapos eseményt a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban tartották, amely Közép-Európa egyik legmodernebb lovas létesítménye. Közép-Kelet-Európa legnagyobb amatőr lovas eseménysorozatának része volt a Vágta Korzó is, amelyen a lovasokat nevező települések mutatkoztak be.
A szilvásváradi fináléra kvalifikáló versenyek – ahogy a Kerepesi úti sorsolásról jeleztük – május 06-tól szeptember 23-ig zajlottak. Először a Partiumi Vágtát, a Nemzeti Vágta Bihari Előfutamát rendezték meg, míg utoljára a Viharsarki Vágtán, a Nemzeti Vágta Sarkadi Előfutamán lehetett buzdítani a versenyzőket. Idén összesen 10 magyarországi és 5 határon túli helyszínen tartottak előfutamokat, így mozgatva meg sok száz lovast és több ezer nézőt.
Az idei évben változás, hogy Szilvásváradon 4 páros állt egyszerre starthoz. Az Elővágtákon és a döntőn magyarországi település csak magyar tenyésztésű lóval indulhatott 2023-ban. Többen kaptak lehetőséget továbbjutni, ugyanis középfutamokat iktattak be a Kicsihuszár Vágtán, így a múlt évinél is több kicsihuszár indulhatott 2023-ban. Idén a Nemzetközi futam lovasai őshonos magyar lófajtán, lipicai lovakon lovagoltak. Nyolc ország részvételével zajlott a küzdelem, amelyen idén nem vett részt Magyarország.


