Zsombor értékes 7. helye
Vég Zsombor a 7. helyen végzett a Judo Hungary Masters 2023 mai záró versenynapján, a ceglédi judós számára nagyon sokat érhetnek a végelszámolásnál a Budapesten gyűjtött kvalifikációs pontok, mellyel közelebb került az olimpiai álomhoz. A tegnapi 2. versenynapról idekattintva olvashatunk.
A Papp László Sportarénában ma délelőtt Tóth Krisztián olimpiai bronzérmesünk kellemetlen ellenfelet kapott a 90 kg-sok között: a francia Alexis Mathieu a tavalyi World Masters első meccsén éppen az MTK Budapest rutinos versenyzőjét győzte le és jutott el végül a fináléig, de Krisztián legutóbbi nemzetközi meccsén, Mongóliában is ő volt az ellenfél, s a nyertes is. Sajnos a sort Budapesten folytatta: a mérkőzés 1. percében két intést is kapott Tóth Krisztián, s amikor végre kisimulni látszottak a ráncok, s Mathieu is begyűjtötte az első intését, a francia dobott, s lezárta a meccset.
Tóth Krisztián (fehérben) nem tudott francia riválisa eszén túl járni. Pánczél Gábor, a 29 éves klasszis edzője csalódottan értékelte tanítványa szereplését: Előzetesen nem volt benne a meccsben, hogy ennyire nem tud mit kezdeni a francia sráccal. Kétszer már kikapott tőle, de azt gondoltam, hogy itthon meg fogja oldani. Amiben Krisztián nagyon jó volt eddig, abból most az ellenfelek jönnek ki jobban, ők irányítják a mérkőzéseket ellene, ő pedig sodródik és szalad a meccs után. Ez a francia nem fekszik neki, de az olimpián is elverte az ilyen riválisokat. Krisztián most nem hozott eredményt, még legalább három érem kell neki, hogy biztosan ott legyen Párizsban, ezért több versenyre kell utaznunk – nyilatkozta a szakember a vereség után.
Sáfrány Péter (fehérben) junior-világbajnokunk a hajrában veszítette el párharcát. A 90 kg másik magyar indulója Erlan Serovval, a kirgizek kontinensbajnoki ezüstérmesével találkozott. A Miskolci VSC fiatalja az utolsó perc feléig jól tartotta magát, ám Serlov vazarijára már nem tudott válaszolni, így ebben a súlycsoportban nem várt ránk több összecsapás.
A 100 kilósoknál a ceglédi Vég Zsombor Aaron Fara osztrák Grand Slam-győztes ellen kezdett. Riválisát az idei almadai GP-n sikerült legyőznie, s a Papp László Sportarénában is Bíró Tamás tanítványának sikerét hirdette ki a bíró. Zsombor vazarival vezetett, az osztrák judós hatalmas energiákat mozgósított a fordításért, s egy jó indításból csaknem az oldalára fektette a magyart, csakhogy Zsombor kikönyökölte az esést, s zuhanás közben összefejelt Farával. Az osztrák nem tudott védekezni a leszorítás ellen, majd a meccs után percekig ült a földön, a tatami mellett. KO! Vég Zsombor (kékben) remek akcióval ért el ippont az első összecsapáson.
Következhetett Zlatko Kumric, a horvátok kétszeres U23-as Eb-ezüstérmese és egy újabb remek ippongyőzelem, mellyel Vég Zsombor bejutott a legjobb nyolc közé! Az elődöntőért Bojan Doszen, a szerbek Grand Slam-bronzérmese volt az ellenfele. Óriási lehetőség előtt állt a magyar judoka, de talán a nagy tét miatt nem tudott élni a lehetőséggel, a rutinos szerb ráerőltette az akaratát, vazarival előnyt is szerzett, amit meg is tartott a végéig.
Ceglédi versenyzőnk a vigaszágon kapott javítási lehetőséget, a kétszeres vb-bronzérmes holland Korrel várt rá, akit a májusi dohai világbajnokságon már sikerült legyőznie. Sajnos ezúttal nem sikerült, bár a magyar fiatal tartotta a lépést a rutinos hollanddal, Korrel végül egy jó helyzetfelismeréssel megszerezte a győzelmet. Vég Zsombor a 7. helyen zárta a World Masters versenyét, s ezért 468 olimpiai kvalifikációs pont a jutalma, az új rangsorban minden bizonnyal már párizsi kvótát érő pozícióban várhatja a folytatást.
Ugyanebben a súlycsoportban Cirjenics Miklós, az Atomerőmű SE kétszeres olimpikonja egy olimpiai ezüstérmes világbajnokot kapott a rajtra: a korábbi világranglista-vezető kubai Asley Gonzalez 2021 óta román színekben szerepel az IJF World Tour eseményein. Gonzalez korábban nem találkozott még nagy versenyen a paksi judóssal, a premier pedig számunkra sikerült jobban. Cirjenics Miklós szép dobással szerzett vezetést, Gonzalez egyenlíteni tudott, de a döntő akciót a magyar versenyző indította.
Cirjenics Miklós (kékben) két olimpiai érmessel küzdött vasárnap. A 2. fordulóban az izraeli Peter Paltchik olimpiai és világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnok következett. Cirjenics Miklós nagyot harcolt, a hosszabbításban jó néhány kellemetlen pillanatot okozott Paltchiknak, de végül az izraeli ki tudta harcolni a győzelmet, s ezzel a továbbjutást.
Sipőcz Richárd (kékben) a grúzok világbajnokával meccselt. A nehézsúlyúaknál a hétszeres utánpótlás Európa-bajnokunknak nem volt szerencséje a sorsolással, Guram Tusisvili, a grúzok olimpiai ezüstérmes világbajnok sportolója várt rá a nyitányon, akivel először mérhette össze erejét az IJF World Tour sorozatában. A grúz óriás nem sok levegőt hagyott a győri versenyzőnek, aki a 3. perc elején tudta először igazán megmozgatni Tusisvilit, de végül az ellenfél dobott, s leszorítással véget is vetett a párharcnak.
Cserkaszov Mihály (kékben) első nemzetközi meccsét vívta válogatottunkban. A +100 kilósoknál a korábbi orosz válogatott, immár magyar színekben szereplő Cserkaszov Mihály, a Győri AC judósa első nemzetközi mérkőzését a magyar válogatottban Munir Ertug, a törökök U23-as Eb-ezüstérmese ellen vívta, s bár voltak biztató dobási kísérletei, Ertug végül földharcban kivívott ipponnal nyert.
59 ország 419 judósa lépett tatamira a budapesti Judo Hungary Masters versenyén. Az érmeken 22 ország osztozott, az éremtáblázat 1. helyén Japán (4 arany, 1 ezüst, 6 bronz) végzett, a képzeletbeli dobogóra még Franciaország (2, 3, 3) és Grúzia (1, 1, 4) került fel. Eddigi World Master-helyezettjeink:
Ezüstérmes:
Joó Abigél (Tyumeny, 2013, 78 kg)
Bor Barna (Rabat, 2015, +100 kg)
Tóth Krisztián (Kuangcsou, 2018, 90 kg)
Bronzérmes:
Karakas Hedvig (Szuvon, 2010, 57 kg)
Mészáros Anett (Szuvon, 2010, 70 kg)
Joó Abigél (Baku, 2011, 78 kg)
Ungvári Attila (Baku, 2011, 73 kg)
Csernoviczki Éva (Baku, 2011, 48 kg)
Cirjenics Miklós (Szentpétervár, 2017, 100 kg)
Pupp Réka (Jeruzsálem, 2022, 52 kg)
5. helyezett:
Ungvári Attila (Szuvon, 2010, 73 kg)
Csernoviczki Éva (Szuvon, 2010, 48 kg)
Karakas Hedvig (Baku, 2011, 57 kg)
Joó Abigél (Almati, 2012, 78 kg)
Bor Barna (Almati, 2012, +100 kg)
Karakas Hedvig (Almati, 2012, 57 kg)
Karakas Hedvig (Rabat, 2015, 57 kg)
Bor Barna (Guadalajara, 2016, +100 kg)
Tóth Krisztián (Szentpétervár, 2017, 90 kg)
Csernoviczki Éva (Szentpétervár, 2017, 48 kg)
Pupp Réka (Doha, 2021, 52 kg)
Pupp Réka (Budapest, 2023, 52 kg)
7. helyezett:
Joó Abigél (Rabat, 2015, 78 kg)
Vég Zsombor (Budapest, 2023, 100 kg)








