Szlovák focirangadó
Hazai pályán ikszelt a bajnokkal a Kassa! Bíztató kassai kezdés a szlovák élvonalban! Az újonc FC Kassa hazai pályán telt ház előtt a címvédő Slovan Bratislavát fogadta a labdarúgó Nike Liga nyitófordulójában, és végül 0:0-t ért el a pozsonyiakkal – tudatta a VPB Kommunikáció.
A szlovák bajnokságban a párosítás önmagában rangadónak számít, erre nyolc évet kellett várni a szurkolóknak, hogy az első osztályban megmérkőzzenek kedvenceik, de miután a Kassa az elmúlt idényben megnyerte a másodosztályt, borítékolható volt a telt ház és a felfokozott hangulat a nyitófordulóban. A szlovák labdarúgó bajnokságban ugyanis hagyomány, hogy a címvédő a másodosztály bajnokával csap össze az 1. fordulóban.
A találkozó pörgős futballt hozott, és az elején nem látszott az, hogy a hazaiak az utóbbi években nem az első osztályban pallérozódtak. A mérkőzés előrehaladtával helyenként mezőnyfölényt alakítottak ki a fővárosiak, de a vendéglátók jól védekeztek, és Kira kapus remekül védett. A pozsonyiak a labdát többet birtokolva, többek között Abubakari révén többször is veszélyeztettek, de ezen a nyitófordulós összecsapáson nem esett gól.
FC Kisice: Kira – Golikov, Sindelár, Krivák, Mizerák – Pacinda (90.+7. Sovic), Gressák, Fasko (90. Sagna), Qose (70. Gallovic), Turcák (90. Petrák) – Medved. Edző: Anton Soltis. SK Slovan: Borjan – Blackman (70. Pauschek), Križan (80. Savvydis), Wimmer, Vojtko – Kucka, Agbo (64. Tolic) – Marcelli (80. Zuberu), Lichý, Zmrhal (70. Barseghyan) – Abubakari. Edző: Vladimír Weiss.



