ZETApress

hírportál

Curling-ről tanácskoznak

CurlingBudapesten tartja kongresszusát holnaptól a Nemzetközi Curling Szövetség (WCF), mely az első lépés afelé, hogy hazánk később vegyes-páros világbajnokságnak adhasson otthont ? tudtuk meg a délutáni Kárpát utcai sajtótájékoztatón.

Kate Caithness, a hatvan tagországgal rendelkező világszövetség elnöknője a Hélia Hotelben arról beszélt, hogy a curling rendkívül népszerű, hiszen egyrészt a Phjongcshang-i téli olimpiai játékok eseményeit 300 millióan látták a tévéközvetítéseken keresztül, másfelől Kínában 500 jégpályát fognak építeni a 2022-es pekingi ötkarikás játékokig.

A WCF első embere büszkén említette meg, hogy a jégkorong mellett a curling az a sportág, amely az idei olimpiához képest Pekingre növelni tudta a résztvevő sportolók számát. Négy év múlva Kínában az eddigi nyolccal szemben már tíz vegyes-páros indulhat az ötkarikás játékokon, s így a sportvezető reméli, hogy magyar versenyzők is ott lesznek a mezőnyben!

Bukta Zsuzsanna, a hazai szövetség (MCSZ) elnöknője elmondta, a péntektől vasárnapig tartó rendezvénnyel az a céljunk, hogy megmutassuk Magyarországot a sportág külföldi képviselőinek. Hosszú távon szeretnénk vegyes-páros világ- vagy Európa-bajnokságot rendezni, mert ebben a szakágban már több világbajnoki érmet, köztük aranyat is nyertek a magyar versenyzők!

Hazai részről eddig két duó tudott világbajnoki dobogóra állni a curling vegyes-páros versenyszámában: Szekeres Ildikó és Nagy György 2009-ben ezüst-, Palancsa Dorottya és Kiss Zsolt 2013-ban és 2015-ben aranyérmet nyert. A versenyzők kifejtették, hogy mindannyiuk célja, hogy első magyar párosként kijussanak az olimpiára, Pekingbe!

Nagy György elárulta, hogy a kvalifikáció szabályai szerint a 2020-as és a 2021-es világbajnokság eredményei alapján legtöbb pontot elért nyolc pár lehet majd ott a kínai fővárosban, a fennmaradó két helyről pedig a nemzetközi szövetség jövő évi kongresszusán döntenek.

A világeseménynek eddig elsősorban létesítménybeli hiányosságok miatt nem adhatott otthont Magyarország, azonban Bukta Zsuzsanna elképzelhetőnek tartja, hogy 2021-ben házigazdái legyünk a vegyes-páros vb-nek. Két lehetőség lehet célunk megvalósítására: vagy a később felépülő Nemzeti Korcsolyázó Központ, ahol többsávos pályát terveznek adhatna otthont az eseménynek, vagy egy vidéki városunk már meglévő jégpályáján kerülne sor a versenyre, de ez utóbbi esetben két hétre ki kellene bérelni a létesítményt, ami jelentős költséggel járna. Kérdésemre Kate Caithness megerősítette, hogy a multifunkciós Duna Aréna is ideális helyszín lehetne, hiszen augusztus 21-től 31-ig itt rendezték meg az AIBA Ifjúsági Férfi-női Ökölvívó Vb-t.

1 hozzászólás

  1. Újabb négy évig Kate Caithness irányíthatja a Curling Világszövetséget, amelynek budapesti kongresszusa módosította a vegyes-páros világbajnokságok lebonyolítási rendszerét, illetve döntött az első afrikai tagország, Nigéria felvételéről is.