ZETApress

hírportál

Lovas akrobata rekordkísérlet

Lénárd-ötösMárcius 3-án szombaton 11 órakor a Fővárosi Nagycirkusz a Győztesek karneválja című műsorában Richter Kevin 17 éves lovas akrobata az ún. Magyar Posta produkcióval – amelyben szabad idomításban, húsz lóval dolgozik együtt – új világrekordot állít fel – tudtuk meg Marosi Antaltól.

Az attrakció legfontosabb, hitelesítésre váró paraméterei: a kör alakú, 13 méter átmérőjű manézsban, a két lovon álló artista lábai között egyenként tizennyolc ló vágtat át és a lovas akrobata minden egyes alkalommal elkapja a lovak vezetőszárára erősített szalagokat, majd ezeket egy kézben tartva vezeti az állatokat. A műsorszám nehézségi fokát növeli, hogy az artistának minden egyes alkalommal (optimális esetben hússzor, de ha szükséges akár negyvenszer is) a lábaival menet közben kell széttolni az alatta száguldó, mintegy 800 kg súlyú állatokat.

1845-ben már létezett egy, a cirkuszi manézsban hajtott ún. Magyar Parasztposta – az Ungarische Post –, ami akkoriban kilenc lóból állt, Czuzen Pál hajtotta őket a két hátsó lovon állva – olvashattuk a Lovas Nemzetben. H. Orlóci Edit neves cirkusztörténész szerint a XIX. század közepén a legnagyobb nyugat-európai cirkuszok attrakciójának számított ez a produkció. Ebben – a pusztaromantikára már akkoriban is vevő hazai és nemzetközi nagyérdeműt elkápráztató – produkcióban a mostani rekordhoz mérten sokkal könnyebben, egymás mellé szerszámozott lovak hátára álltak fel az artisták miközben az egyik talpukkal az egyik, másikkal a másik ló farán egyensúlyozva a hajtószárba kapaszkodtak.

Az I. világháborút megelőző években az újvidéki Könyöt Sándor elevenítette fel ezt a zsánert: Ő már bő-szárú, lobogó gatyában, árvalányhajas kalpagban nyargaltatta akrobatáit körbe-körbe a manézsban. A Könyöt-féle mutatványt az amúgy a (lószerszámok nélküli, egyetlen ostorral bemutatott) cirkuszi szabad-idomításban jeleskedő Lénárd Béla az 1950-es évek közepén továbbfejlesztette – további három lovat fogva a már meglévő kettő elé. A Richter Flórián Cirkusz Guiness-rekodra törő lovas akrobatája ismét bebizonyítja, hogy még ma is létezik idomító lovaglás a nagy királyi lovardákon kívül is. Ez a cirkusz egyik nagy érdeme. De ha porondon húsz ló vágtázik azért az nem semmi! Ünnepeljük együtt Kevint, az európai cirkuszművészet 250. évében!

1 hozzászólás

  1. Ma 11 órakor a Fővárosi Nagycirkusz Győztesek karneválja című műsorában Richter Kevin (17) lovas akrobata az ún. Magyar posta-produkcióval – amelyben szabad idomításban húsz lóval dolgozik együtt – új magyar rekordot állított fel. A teljesítményt a Magyar Rekord Egyesület hitelesítette. E dokumentumok alapján nagy az esélye annak, hogy a produkció még a Guinness Rekordok között is megállja a helyét.

Szóljon hozzá!