ZETApress

hírportál

Melindát kiejtették!

Győzött a zsűri! Addig-addig mesterkedtek, míg sikerült a tévénézők egy részét Szíj Melinda ellen fordítani tagnap este, a Megasztár elődöntőjében. A 41 éves győri hölgy az utolsó pillanatokban Kökény Attila mögé szorult a szavazáson. Renivel szemben is kiejtették, így nem lehet Az év női hangja sem.

Az énekesnő az utóbbi fordulókban végig a zsűri elmarasztalását hallgatta. Míg korábban az ítészek a magyar Edith Piafnak mondták, később már a hangjával sem voltak megelégedve. Hamisan énekel, rosszkor lép be, nincs ütemérzéke, inkább álljon, mint mozogjon a színpadon! ? mondták. Nem csak alkatával, de fellépő-ruháival sem voltak megelégedve, pedig ezt a stylistek tervezték és szabták rá.

A nézőket hosszú időn át nem tudták befolyásolni. A tegnapi adás elején még 48%-kal állt az élen. Kökény Attila 30%-kal második, Tolvaj Renáta 22%-kal harmadik volt. A négytagú zsűrit ez mégsem zavarta. Friderikusz Sándor, Presser Gábor, Eszenyi Enikő és Mester Tamás egymást túllihegve harsogta, hogy a jövő pénteki döntőbe Attilát és Renátát várja, Melindának pedig már rég ki kellett volna esnie. A szerkesztők, a dal- és ruhaválasztók segítettek is nekik abban, hogy így legyen!

A második szólókörben Melinda egy régi Zalatnay-számot adott elő, melyről egységesen állapították meg, hogy nem a Megasztárba való, hanem egy nosztalgiapartira. Nem tetszett az öltözéke sem. Az őt követő Attilát ezzel szemben a Charley-számhoz kiöltöztették, zongora mellé ültették, és még a kisfiát is melléállították. S mivel régóta tudjuk, hogy a gyerek és a kutya biztos siker mindenütt, többen lestük, mikor fut be a színpadra egy hűséges négylábú.

Már ekkor tudtam, hogy Attila ezzel nyerni fog, s végül valóban ő kapta a biztos továbbjutást jelentő legtöbb szavazatot. Második Melinda, harmadik Renáta lett, de közülük a zsűri egyhangúan Renátát juttatta tovább. Mivel a szavazati arányt itt már nem mutatták, sosem fog kiderülni, vajon Attila hány százalékkal előzte meg Melindát? Persze arra nem gondolok, hogy meghamisították az eredményt ? hiszen állítólag közjegyző is figyeli a törvényességet ? arra viszont igen, hogy a csatorna is számos közönségszavazatot adott le Attilára. Mivel a hívási díjak egy része amúgy is visszakerül a tv2-höz, ez sem lehetett nekik költséges befektetés.

A kieső énekesnőt a műsorvezetők ? Liptay Claudia és Till Attila ? azzal vigasztalták, hogy ezután már kötöttségek nélkül énekelhet majdani közönségének, s nem kell az eddigi zsűri véleményére hallgatnia. Melinda sírva távozott, de egyben örült is, hogy a zsűri megmentette őt egy újabb hét felkészülési nehézségeitől, s hazautazhat végre családjához. Mivel a döntőbe egy másik hölgyet juttattak, így már Az év női hangja sem lehet.

Jövő pénteken megtudjuk, ki lesz Az év hangja, s itt álljunk még meg egy pillanatra! Melindát azzal vádolták, hogy nem egy sztár alkat, nem egy megasztár, de a hangját korábban senki sem kritizálta. Úgy érzem, ha az év hangját keressük, csak a hang számít. Nem baj, ha valaki vak, vagy félszemű, púpos, vagy esetlen akkor, ha remek hangja van! Lehet kövér, vagy sovány, öreg, vagy fiatal, botlábú, vagy táncművész, kopasz, vagy zsíros hajú, lényeg: hogyan énekel! Az év hangja így nálam Melinda lett, de a két döntőbe jutott versenyzőnek is gratulálok!

1 hozzászólás

  1. Így történt.