ZETApress

Bráda Tibor Munkácsy-díjas festőművész Magyarok Nagyasszonya című, szakrális üvegjeiből álló kiállítása november 28-án, csütörtökön 18 órakor nyílik a Józsefvárosi Galéria és Rendezvényközpontban. Megnyitja: Somogyi György művészettörténész, teológus Tolnay Lea, Országos Népdaléneklő versenygyőztes énekművész közreműködésével – tudtuk meg Vörös Éva PR menedzsertől.

Életem nagy részét az üvegfestészeti és mozaik megbízások teljesítése, a táblakép festészet és a létrejött művek bemutatása tölti ki. A Magyar Festészet Napja ötletgazdája és főszervezője, a kuratórium elnöke vagyok. Feleségemmel együtt nyaranta a horvátországi Jelsa városka (Hvar sziget) művésztelepén dolgozunk, ahol az Adria fenséges látványa és a horvát települések bája egy életre meghatározó élményünkké vált. Szeptemberben pedig a romániai Felsőbányai Tájképfestő Táborban próbáljuk a táj látványa adta gondolatainkat vászonra és papírra vinni – írta Bráda Tibor festőművész.

A művészi életút

Karcagon születtem 1941. szeptember 18-án. Két bátyám után harmadikként láttam meg a napvilágot. Elég későn. Gimnáziumi tanár apám azt mondta, hogyha a gyerek fiú lesz, legyen pap, ha leány, akkor meg Piroska. Tanítónő anyám másként döntött: egyik se lettem. A II. világháború ellenére jó dolgok is történtek velünk gyermekkorunkban. Időnként a holland református egyház segítségét élvezhettük. A menekülésekről azt hittem, hogy kirándulunk. Apám elvesztése viszont az egész életünkre rányomta a bélyegét. Harminc évig vártuk a hazajövetelét.

Rengeteg iskolába jártam, és mindegyikben csak rajzolni szerettem. Végül Albertirsán Puruczky Mária, egy képzőművészeti főiskolát végzett apáca rajztanárnő segített a pályára. A Török Pál utcai gimnáziumban, Ujváry Lajos osztályában talán életem legpörgőbb, legizgalmasabb éveit éltem. Tudom, hogy minden osztály a legjobb, de a mienk is az volt. 1956-ban mindjárt egy forradalommal kezdtük a tanulmányainkat. A két lövöldözés között alig telt el másfél évtized, nekünk szinte ez megszokott állapot volt. A főiskola már gyötrelmesebb időszaka volt életemnek 1960-tól 1967-ig. Grúber Béla és Georges Rouault kegyetlen terhekkel nehezítették tanulmányaimat. Szentiványi Lajos könnyed, ragyogó koloritja, kitűnő franciás szelleme sem tudta teljes mértékig megadni festészeti szabadságomat.

Nagyon fiatalon kezdtem a tanítást a Képzőművészeti Egyetemen, talán ezzel is várhattam volna. Hiszen azokat a feladatokat, amelyeket nekem kellett volna megoldanom, a hallgatóktól megoldva kaptam vissza. Életem során rengeteg társadalmi munkát végeztem – mindig a szakmáért. Úgy látszik, ez egyeseknél eleve elrendeltetés dolga (Isten csapása). Most a magyar festészet napjának szervezése a mániám. Nagyon sok kiállításom volt eddig (ezt másutt a curriculum vitae tartalmazza). Különösen szeretek a családommal kiállítani: festőművész feleségemmel, Deák Ilonával, bőrműves nagyobbik leányommal, Bráda Judittal, keramikus kisebbik leányommal, Bráda Enikővel. Ezt külföldön is és hazánkban is szívesen vállaljuk.

Karcagi születésem folytán a gyerekkorom egy részét a berekfürdői üveggyár közelében töltöttem. Így volt alkalmam beleszeretni az üveg ragyogásába. Nincs az a festék, amelyik versenyezni tudna a nap által megvilágított színes üveggel. Nemsokára elkészül az ötvenedik üvegfestményem.Talán pont azért, mert az előbb említettnek az ellentéte, a másik szerelmem a pasztell. Bársonyos, lágy, kissé visszafogott színeivel más mondandókat hordoz.Köszöntöm mindazokat, akik értőn és elfogultságok nélkül tudják élvezni azokat az örömöket, amelyeket csak a festészet tud nyújtani!