ZETApress

hírportál

Újrafestett valóság

Kortárs sokszínűség a Magyar Nemzeti Galériában. A Magyar Nemzeti Galériában mától látogatható az Újrafestett valóság ? rendhagyó kiállítás a sokszínűség jegyében című, szájjal, lábbal festő, illetve más fogyatékossággal élő és ép képzőművészek közös alkotásait bemutató tárlat.

A példátlan összefogás keretében megvalósult kiállítás az idén 35 éves jubileumát ünneplő Mozgássérültek Budapesti Egyesülete és a Magyar Nemzeti Galéria együttműködésében, a Poli-Farbe magyar festékgyár támogatásával valósult meg. A tárlat különlegessége, hogy a Galériában első alkalommal mutatkoznak be szájjal és lábbal festő, illetve más fogyatékossággal élő művészek. Az alkotók nem csupán művészfestékkel, hanem fal- és zománcfestékkel is alkottak vásznon, farost lemezen és a kiállítótér falain.

A tárlat a Magyar Nemzeti Galéria immáron három éve elkezdett Esélyegyenlőségi programjának keretén belül valósult meg, amelynek tavalyi állomása a Privát labirintusok című, autizmussal élő alkotók és a kortárs magyar képzőművészet meghatározó képviselőinek alkotásait mutatta be. A jelen kiállítás célja, hogy rávilágítson társadalmunk sokszínűségére és bebizonyítsa: amennyiben a többségi társadalom azonos feltételeket biztosít a mozgássérültek számára, akkor ők is képesek maradandót alkotni és értékeket teremteni.

A kiállító művészek között találjuk a magyar kortárs képzőművészet szereplőit: Fürjesi Csabát, Gyarmati Zsoltolt, ef Zámbó Istvánt, Hámori Anettet, Hervé-Lóránth Ervint, és részt vesznek olyan tehetségek is, mint Orr Máté, Sütő Róbert és Brauer Ildikó. A kiállítás szeptember 5. és október 14. között tekinthető meg a Magyar Nemzeti Galériában, szeptember 7-én pénteken este 10 óráig, amikor az MNG Extra keretében Fürjesi Csaba képzőművész mutatja be a tárlatot. A kiállítás védnöke Soltész Miklós, szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.

2 hozzászólás

  1. Újrafestett valóság ? Rendhagyó kiállítás a sokszínűség jegyében ? Meghosszabbítva! Az MNG három éve elkezdett Esélyegyenlőségi programjának keretében rendezett tárlat meghosszabbítva, december 9-én, vasárnapig látható. Az idén 35. jubileumát ünneplő Mozgássérültek Budapesti Egyesülete és a Magyar Nemzeti Galéria együttműködésében, illetve a 20 éves Poli-Farbe magyar festékgyár támogatásával megvalósult kiállítás mozgássérült és más fogyatékos ? szájjal és lábbal festő ?, valamint ép képzőművészek alkotásait mutatja be. A tárlaton látható alkotások a kiállítás terében készültek, az alkotók együtt, egymást inspirálva, kiegészítve és segítve hozták létre műveiket. A kiállítást november 23-án és december 7-én, az MNG Extra rendezvény keretében pénteken este 10 óráig láthatják az érdeklődők. További információ a kiállításról idekattintva olvasható.