ZETApress

hírportál

Trilógiasiker

Egy hét alatt ötezer-ötszázan keresték fel Munkácsy alkotását. November 10-én érkezett és 23-tól a látható a XIX. századi magyar festőóriás, Munkácsy Mihály: Krisztus-trilógiája Budapesten, a Magyar Nemzeti Galéria és a Munkácsy Alapítvány közös kiállításán.

A kiállítás különlegességét az adja, hogy Munkácsy Mihály három legjelentősebb bibliai témájú, óriási méretű festményét olyan, a Magyar Nemzeti Galériában őrzött, saját kezű kisebb változatok, valamint más olaj- és grafikai vázlatok kísérik, melyek eddig még soha nem szerepeltek a nyilvánosság előtt.

A kiállítás megnyitását követő egy hétben ötezer-ötszázan keresték fel a tárlatot ? tudatta a Magyar Nemzeti Galéria. A nagy érdeklődésre való tekintettel a Munkácsy: Krisztus-trilógia című kiállítás december 3-a és 19-e között a péntek-szombati napokon meghosszabbított nyitva tartással, este 9 óráig várja a látogatókat.

Hétfőtől péntekig ingyenes tárlatvezetéssel is megtekinthetőek a művek, a vezetéseken a megváltott belépőjeggyel lehet részt venni minden nap 11 órakor. December 3-án, pénteken az MNG Extra című program keretében tárlatvezetésekkel, Harsányi Zsolt: Ecce Homo ? Munkácsy Mihály életének regénye című könyvének bemutatójával, kreatív-sarokkal és dzsesszkoncerttel este 10 óráig várja az MNG az érdeklődőket.

3 hozzászólás

  1. Már több mint 70 ezer látogatója volt Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiájának. A látogatók közül több ezren nem csupán a Trilógiát nézték meg, hanem a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításaira, valamint másik időszaki tárlatára is kíváncsiak voltak.

    Az elmúlt három hónapban már több mint 70 ezren tekintették meg Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiáját a Magyar Nemzeti Galériában. A látogatók közel egyharmada tárlatvezetéssel egybekötve nézte meg a kiállítást. A Galéria szakavatott munkatársai mintegy 200 alkalommal kalauzolták el az érdeklődőket a kiállított műalkotások között, ami átlagosan napi 3 tárlatvezetést jelent.

    Több ezren nem csupán a Trilógiát nézték meg, hanem a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításaira, valamint másik időszaki tárlatára, a XIX. Nemzet és művészet. Kép és önkép című, a XIX. század képzőművészetét átfogóan bemutató kiállítására is kíváncsiak voltak.

    Áprilisban megkezdődik a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításainak felújítása, újjárendezése. Ennek a folyamatnak az első lépése a Munkácsy Mihály és Paál László művészetét bemutató teremsor átalakítása, ezért ez a kiállítási rész március 20-tól nem lesz látogatható. A kiállítás megújult formájában előreláthatólag októberben nyílik meg a közönség előtt.

  2. A Magyar Nemzeti Galéria 2010. november 23. óta látható Munkácsy: Krisztus-trilógia kiállítása a mai napon fogadta százezredik látogatóját. A Magyar Nemzeti Galéria és a Munkácsy Alapítvány közös kiállítására érkező szerencsés látogatókat Csák Ferenc, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója és Pákh Imre, a Munkácsy Alapítvány elnöke a festőről szóló díszalbummal és egy személyre szóló tárlatvezetéssel köszöntötte. A XIX. századi magyar festőóriás, Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája április végéig várja látogatóit.

  3. A nagy érdeklődésre való tekintettel meghosszabbítva látható a Munkácsy: Krisztus-trilógia a Magyar Nemzeti Galériában. Több mint százhúszezren tekintették meg Munkácsy Krisztus trilógiáját a kiállítás nyitva tartásának első öt hónapja alatt, a nagy sikerre való tekintettel a Magyar Nemzeti Galéria és a Munkácsy Alapítvány a tárlatot augusztus 31-ig meghosszabbítja.

    2010. november 23. óta első alkalommal látható együtt a XIX. századi magyar festőóriás, Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája Budapesten, a Magyar Nemzeti Galéria és a Munkácsy Alapítvány közös kiállításán. A kiállítás különlegességét az adja, hogy a három óriási méretű festményt olyan, a Magyar Nemzeti Galériában őrzött, saját kezű kisebb változatok, valamint más olaj- és grafikai vázlatok kísérik, melyek eddig még soha nem szerepeltek a nyilvánosság előtt.