ZETApress

hírportál

Tolvaly-kulcs a lélekhez

Tolvaly Ferenc: Lélekhez a kulcs című új regényének bemutatója lesz ma este 19 órakor az Andrássy úti Párisi Udvar I. emeleti Lotz-termében. Közreműködik: Hegedűs D. Géza Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező és a DINA Zenekar, a szefárd dallamok, a tradicionális zsidó dalok mestere, őrzője ? tudatta Holub Katalin.

Már a regény címe is érzékelteti Tolvaly Ferenc, a Szent Jakab zarándoklattal elkezdett lélekútjának utolsó állomásához érkezett. Az El Camino ? Az Út; Tibetben a lélek; Boszporusz felett a híd és Benáresz a kapu című regényei feltárják egy-egy világvallás misztériumait, segítséget nyújtanak, hogy elmerülhessünk bennük és ezáltal teljesebbé tehessük életünket. A kereszténység, buddhizmus, iszlám és hinduizmus világa után, a Lélekhez a kulcs című műben a főszereplő, Székely Gábor, a judaizmus közeli-távoli mélységeibe merítkezik meg.

A sikeres üzletember apja halála után, örökségével, egy rejtélyes kulccsal a kezében, megpróbálja felkutatni származását, ősei életét, felfedni a kulcs titkát és megtalálni önmagát, hitét, társát, otthonát? A véletlenek sodorják mellé a nőt, akinek segítségével bejárja a szefárdok útját, visszafelé, Spanyolországba, ahonnan 1492-ben elűzték Eszter őseit.

A férfi sose került kapcsolatba múltjával, szülei nem tárták fel előtte származását. Egy hosszú úton Gábor és Eszter egyre mélyebben ismeri meg egymást, késleltetve-siettetve a megérkezést, a célba érést, ami az új kezdetet-folytatást jelenheti. A judaizmus vonzása, a valahova tartozás vágya, az ismeretlen felfedezése, a héber meditáció, mindaz, amivel gazdagodhat lelkileg ? alámerülés és megtisztulás ? segíti Gábort, hogy megerősítse önmagát és ötvenes évei végén társra találjon Eszterben.

Mi az, ami segít az életben? ? A soha véget nem érő tanulni akarás, a hit iránti vonzódás, a vágy, hogy megértsük, honnan jöttünk, mit akartak őseink. Csak akkor találhatunk megnyugvást, ha tudjuk, mit tegyünk a szellemi-lelki örökséggel, a ki nem mondott szavak súlyával, amit apáink, anyáink hagytak ránk. Hogyan lehet férfinak és nőnek maradni életünk utolsó évtizedeiben? Hogyan lehet szeretni, kimondott nagy szavak nélkül, teljes figyelemmel, teljes lélekkel, nem megfojtva, nem elijesztve, hanem elfogadva a másikat, a természetesség, könnyűnek tűnő, de csak keveseknek feltáruló mélységével?

A szefárd zsidók útja, az elődök múltja-öröksége táplálja Gáborban és Eszterben az otthon utáni vágyat, önazonosságuk keresését, a hit megtartó erejét, a szeretet biztonságát, a kötődések feltárását, a múlt, az elődök vállalását, a megnyugvás reményét és az összetartozás érzését. Ehhez a Kulcsot születésünk óta mindannyian a kezünkben tartjuk, csak járnunk kell az utat, amin feltárhatjuk lelkünk kapuját. A Lélekhez a kulcs a célba érkezés regénye.

1 hozzászólás

  1. Járnunk kell az utat, amin feltárhatjuk lelkünk kapuját! ? Tolvaly Ferenc új regényének baráti körben történő bemutatója október 31-én szombaton 18 órakor lesz a Révay utcai Bálint Házban. Az eseményen való részvételhez előzetes regisztráció szükséges! Előadók: Hegedűs D. Géza Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, valamint a DINA Zenekar: a szefárd dallamok, tradicionális zsidó dalok mesterei, őrzői.