ZETApress

hírportál

Nem mese ez, Gyermek!

A történet akár mese is lehetne. Kezdhetném viccesen úgy, hogy egyszer volt hol nem volt, volt egy ember, na nem az, akinek szakálla kender, hanem akinek volt egy álma.

Mindenkinek van egy álma ? ezt már a dalból is tudjuk, és hogy mi volt ez az álom, arra most derüljön világosság, vagy fény, vagy kinek mi a szimpatikusabb. Emberkénk szeretett volna létrehozni egy olyan számítógépes adatbázist, amely minden magyar illetve magyar vonatkozású művészettel kapcsolatos dokumentumot feldolgoz.

Annak idején számomra nagyszerűnek tűnt az ötlet, hiszen a nyomtatott kiadványok, lexikonok már a megjelenésük pillanatában hiányosak, a megjelenés előtti közelmúlt eseményeit nem tartalmazzák. A gigászi gyűjtő és feldolgozási munkafolyamatok ellenére lépéshátrányba kerülnek mindig az akkori jelennel. Ezért óriási dolog az elképzelés, hiszen otthon a számítógépe előtt, egy átfogó képet kaphatna bárki a számára érdekes művészről, művészetéről. Természetesen szakmai, intézményi egyetértés, kölcsönös tájékoztatás és támogatás esetén ? tudtuk meg Lantai Józseftől.

És itt van vége a mesének, innentől a száraz valóság, illetve a ValóVilág következik. Nem szeretnénk sem saját, sem szerkesztőségünk véleményét nyilvánítani az ügyben, csak pusztán tényeket ? hiszünk benne, hogy valós tények ? közölni, és talán közelebb kerülni az igazsághoz, diskurzusra hívni a domináns személyeket, hogy ne a harag uralkodjon, és tisztán láthasson mindenki. Nézzük akkor a kezdetet, a mindent elindító levelet. Megjegyezném, hogy az érintett személy/személyek és intézmény nevét kipontoztuk, mivel személyes volta miatt nem járultak hozzá a közléshez.

Tisztelt Tagság! Az Artchivum az alábbi kéréssel fordult az AICA tagjaihoz: Tisztelt Egyesület! A 2000-ben létrehozott Artchivum Művészettörténeti Dokumentációs Kutatóintézet és Adatbázis célja minden magyar illetve magyar vonatkozású művészettel kapcsolatos dokumentum feldolgozása, archiválása és digitalizálása egy erre a célra kifejlesztett számítógépes rendszerben. A több éves munkának köszönhetően néhány hónapja mindenki számára térítésmentesen elérhetővé vált az Artchivum Művészettörténeti Dokumentációs Kutatóintézet és Adatbázis informatikai rendszerének Lexikális Adatok menüpontjában tárolt sok millió adat.

Eddig több mint kétszázezer személy adatait rögzítettük az intézet döntően magyar vonatkozású könyvtári és levéltári forrásai alapján. Szeretnénk, ha egyesületükről és annak tagjairól minél több információ megtalálható lenne az adatbázisban. Ennek érdekében, kérjük, hogy az Artchivum számára küldjenek a társulat alapításának céljairól, eddigi történetéről szóló dokumentumokat, illetve a már említett lexikális adatok kiegészítése miatt az egyesület tagjainak szakmai önéletrajzára is szükségünk lenne. Amennyiben jelenleg nem áll rendelkezésükre a tagok önéletrajza, kérjük, intézzenek egy felhívást számukra, hogy küldjék el azokat az e-mail címünkre vagy levélben az Artchivum 1107 Budapest, Fertő utca 14. címre.

Fontosnak tartjuk a kulturális szférában működő intézményekkel való szakmai együttműködést és folyamatos kapcsolattartást, mivel ez mindannyiunk közös érdeke. A dokumentumok feldolgozásánál adódhatnak kérdések, így amennyiben munkatársunk megkeresi Önöket, reméljük, számíthatunk szakmai segítségnyújtásukra. Természetesen az Artchivum is mindenben igyekezni fog munkájukat megkönnyíteni. Köszönjük együttműködésüket! Lengyel László főmunkatárs, Artchivum. Üdvözlettel: Mélyi József.

A körlevél természetesen sokakhoz eljutott. Akadtak segítők, akadtak ellenzők ? ahogy ilyenkor lenni szokott. Állást mi sem foglalhatunk ? nem is ez a tisztünk ?, csak tudósítunk. S hogyan legyen ezek után? Mivel mi is az interneten kommunikálunk, a kollégáknak sok sikert kívánunk álmuk valóra váltásához!

5 hozzászólás

  1. Az ellenvélemény, amely a nézeteltéréseket kiváltotta: Tisztelt Tagság, sajnos nagyon rossz tapasztalataink voltak az önmagát reklámozó intézménnyel. Ha valakit közelebbről is érdekel a téma, szívesen adunk tájékoztatás. Üdvözlettel: ?

  2. Felhívtam telefonon a mocskolódó ?közlemény? sorait író igazgató Beke László munkaadóját, a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutatóintézetét, hogy adjanak felvilágosítást a ?rossz tapasztalatokról? az Artchivummal kapcsolatban, de ezt megtagadták. Írásban, nyilvános weboldalon – a facebook-on – többször is felszólítottam Beke Lászlót, hogy nyugodtan tegye közzé problémáját, panaszát, de gerinctelen jelleme és becstelensége okán ezt eddig nem tette meg.

  3. Kedves Bélai György és munkatársai! Mint fotográfus, az Artchivum munkáját magam és ?szakmám? részéről nemcsak fontosnak, hanem pótolhatatlannak tartom. Velünk így nem nagyon foglalkozott eddig senki. Műveink megmaradhatnak, de életünk dokumentumai velünk együtt múlnak el. Most már kutathatóak vagyunk, titkaink megismerhetőek. Köszönöm: Keleti Éva

  4. Tisztelt Tagság, kedves …! Mindenképpen nagyon fontosnak tartanám rossz tapasztalataitok közzétételét, a magam részéről várom a részleteket. Üdvözlettel: Paksi Endre

  5. Tisztelt Bélai György, Lengyel László, és Artchivum Munkatársak! A magam részéről az Artchivum működését rendkívül fontosnak tartom. Az Artchivum adatbázisa a magyar művészettörténeti kutatásban már nélkülözhetetlen forrássá vált. Amiben csak segítségükre tudok lenni, messzemenően megteszem. Üdvözlettel: Passuth Krisztina, professzor emeritus.