ZETApress

hírportál

Rákóczi úti biztonság

Élőerős védelemIDC IT Biztonság Konferencia lesz március 19-én csütörtökön 08:15-től 15:20 órától a Rákóczi úti Hotel Novotel Centrumban ? tudtuk meg honlapjukról. Az IDC 2015-ös IT biztonsági Konferenciája a harmadik platform (mobilitás, számítási felhő, nagy adat, közösségi üzlet) technológiáinak biztonságra gyakorolt hatását veszi górcső alá.

Ezen technológiák szerepe kettős, hiszen jelenthetik az innovatív megoldások úttörőit, de egyben új kockázatok forrásait is. Hagyományainkhoz híven a résztvevők találkozhatnak iparági szakértőkkel, C-szintű döntéshozókkal, hasonló pozícióban levő szakemberekkel és az IDC saját szakértőivel. A magyar és angol nyelven, szinkrontolmáccsal zajló konferencián költségvetési szervek és végfelhasználó cégek munkatársai, valamint a média képviselői kizárólag az IDC Magyarországi Kft. előzetes akkreditációjával, ingyenesen vehetnek részt, míg az ICT-vállalatok, üzleti tanácsadó cégek és a nem akkreditált média képviselők 180 euró/fő + 27% áfa ellenében vehetnék részt, mely tartalmazza a rendezvény programjaira történő belépést, az étel- és italfogyasztást, valamint a konferencia dokumentációját, de nem tartalmazza a parkolást.

S kik a nem akkreditált médiamunkások? ? Akiknek a szervezők a rendezvényünkre nem tudták a regisztrációját elfogadni, mert az informatika, azon belül pedig az informatikai biztonság nem tartozik lapjuk fő profiljába, így ez alkalommal a részvételt nem állt módjukban biztosítani. Most már csak abban bízunk, hogy a bejáratnál posztoló élő erők is hasonló szigorral fogják visszafordítani a 8:15-ös reggeli kávéra, a 10:50-es kávészünetre és a 13 órai ebédre érkező büféújságírókat, akik önmagukat médiamunkásnak hazudva igyekeznek közel-férkőzni a húsosfazékhoz! Az lesz ám az igazi kihívás, az igazi őrzésbiztonság!

1 hozzászólás

  1. Tisztelt Uram! Abból, amit ír megerősít abban, hogy Ön saját magát is a ?büféújságírók? csoportjába sorolja. Szerencsére már jó pár éve több körös szűrésen esnek át az ilyen ?pogácsaevők? és idejében ki tudjuk őket szűrni a rendezvény előtt, így nem tudnak kellemetlenséget okozni a helyszínen. Azt tudom Önnek is javasolni, amit egy másik kollégájának. Nézze meg az online rendezvénynaptárakat, biztosan akad olyan, ahol hasonlóan magas színvonalú lesz a büfé! Kérem, hogy a további leveleitől szíveskedjen megkímélni, nem vagyok kíváncsi rá, hogy ?de mi milyen jó hírportált üzemeltetünk?.? – Tisztelettel: Üveges Szabolcs konferencia manager