ZETApress

hírportál

Átadták Budapest 15. hulladékudvarát

BC-0335Budapesten mától a XVIII. kerületiek is hulladékudvarba vihetik a szelektíven válogatott hulladékaikat: a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. megnyitotta Budapest tizenötödik hulladékudvarát, amely az eddigi legnagyobb és legkorszerűbb. Az FKF utoljára 2004-ben nyitott hulladékudvart.

A több mint 1500 m2-es hulladékudvarban már a zöldhulladékot is, és hamarosan az építési törmeléket is leadhatja a lakosság. Utóbbihoz a sittes zsákot a helyszínen lehet majd beszerezni. Öt éve ez az első hulladékudvar, ugyanis ehhez a kerület önkormányzatnak kell biztosítani a helyet. A XVIII. kerületi önkormányzat fontosnak tartotta, hogy náluk is legyen egy telep, ahova a lakosság a szelektíven gyűjtött hulladékát díjmentesen leadhatja.

Az új hulladékudvarba is várják az üveg hulladékokat

Az FKF Zrt. immár 15 hulladékudvarba várja a kultúra azon rajongóit is, akik tiszta csomagolási üveg hulladékért kulturális programok belépőjegyeire gyűjthetnek. A KultÚjra Program ? melynek szakmai támogatói a KHEM, Budapest Főváros Önkormányzata, technikai lebonyolítói pedig a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt., az ÖKO-Pannon Kht. és az Európa Kht. ? szeptember 9-én indul útjára és év végeig tart.

A Program célja a lakosság üveggyűjtési hajlandóságának ösztönzése, az újrahasznosítás tudatosítása a kultúra eszközeinek felhasználásával. A tiszta üveghulladékot az FKF Zrt. által üzemeltetett hulladékudvarokba várják. Az üveghulladékért vonalkódot kap a környezettudatos kultúra-imádó, melyet különféle belépőjegyre válthat a Zöldholnap honlapján. Úgy a XVIII. kerületi legújabb hulladékudvar, mint a KultÚjra Program a szelektív hulladékgyűjtést népszerűsíti és segíti elő.

Útjára indul a KultÚjra Program

Oláh Lajos, a KHEM államtitkára ötlete nyomán a KultÚjra játékban a csomagolási eredetű üveghulladék visszagyűjtéséért kulturális programokra szóló belépőjegyeket nyerhetnek félévig a résztvevők. A KultÚjra célját és szabályait a hulladékudvar ünnepélyes megnyitóján ismertette az ötletadó és Kovács Patrícia környezetvédelmi nagykövet, a Vígszínház színművésze.

Szeptember 9-én, szerdán indul útjára a KultÚjra Program. A játék célja, hogy a lakosságot a szelektív hulladékgyűjtésre ösztönözze. A játék első félévében a csomagolási eredetű üveghulladékot várják az FKF Zrt. által üzemeltetett 15 budapesti hulladékudvarba. A tiszta üveghulladékért vonalkódot kap a környezettudatos kultúra-imádó, melyet különféle kulturális programra szóló belépőjegyre válthat.

A KultÚjra ötletadója elmondta, hogy Magyarországon az üveg visszagyűjtés és feldolgozás felfuttatása jelenti a legnagyobb kihívást az elkövetkező években, ugyanis az üveg csomagolási hulladékok hasznosítási arányát a 2008-as 25 százalékról 2012-re 60 százalékra kell emelni. A feladat óriási, a jó eredményekre pedig nagy szükség van, hiszen ez európai uniós előírás.

Kovács Patrícia, a Vígszínház színművésze, ismertette a KultÚjra játékszabályait. A környezetvédelmi nagykövettől megtudtuk, hogy a Vígszínház azért csatlakozott a KultÚjra programhoz, mert az intézmény vezetése és színészei hisznek abban, hogy fel kell hívni a nézőközönségük figyelmét a környezettudatosság fontosságára, s a színművészet által a Vígszínház is hozzájárulhat egy zöldebb Magyarország megteremtéséhez.

A Vígszínház belépőjegyéhez akkor juthat egy játékos, ha megfelelő mennyiségű tiszta üveg hulladékot szállít Budapest 15 hulladékudvarának bármelyikére. Ott egy kilónyi tiszta üveg hulladék után regisztrációs kódot kap, amelyet a weboldalon aktiválva a megadott játékszabályzat szerint felhasználja. Egy-egy kód betáplálása mindig magasabb szintű nyereményt eredményez: a színházi előadásokon kívül könyvajándékokért, hangos-könyv nyereményekért, kiállítás- és koncertbelépőkért folyik a játék. A kulturális intézmények októbertől fogadják a gyűjtőjáték nyerteseit.

A játék célja, hogy a lakosságot a szelektív hulladékgyűjtésre ösztönözze. A játék első ütemében a csomagolási eredetű üveghulladékra helyezzük a hangsúlyt. A játékban résztvevők az előre meghatározott helyeken beszolgáltatott üveghulladék fejében kulturális ajándékokat kapnak.

A játék menete

A KultÚjra program szeptember 9-től december 31-ig tart. A résztvevők az otthonukban gyűjtött üveghulladékot Budapest 15 Hulladékgyűjtő udvarának egyikébe szállítják, melyek címe itt található. A Hulladékgyűjtő udvarokon minden leadott egy kilogramm tiszta üveghulladékért cserébe egy kódot kapnak a résztvevők, melyeket értékes nyereményekre beváltani.

A honlapon minden résztvevőnek regisztrálnia kell. A megadott felhasználónévvel és jelszóval történő belépés után a KultÚjra kreditbeváltó felületén nyílik lehetőség a kódok regisztrálására. Minden egyes kód beváltása száz kreditpontot ér. A KultÚjra programban maximálisan ötszáz kreditpontért nyújtunk ajándékokat, amely száz kreditenként haladva öt szintet jelent, minden szinten különböző ajándékok közül lehet választani.

A résztvevők bármely szintnél kiszállhatnak a játékból, s beválthatják kreditpontjaikat. A maximális, ötszáz kreditpont elérése után a rendszer automatikusan befejezi a gyűjtést. A beváltott ajándékok átvételéről e-mailben értesítjük a résztvevőket. A gyűjtést bármikor újra lehet kezdeni és az új kódokat a korábban használt felhasználónévvel beváltani.

A KultÚjra program keretében beváltható ajándékok

Első szint (100 kreditpont): Öko-pack (újrahasznosított papírtáska, papírtoll, jegyzetfüzet). Második szint (200 kreditpont): Öko-csomag gyermekeknek (Öko Panna és Öko Palkó kalandjai, színező füzet, Öko-IQ kiskönyv, Kuka Manó mesefüzet). Harmadik szint (300 kreditpont): Libri könyvutalvány háromezer forintértékben. Negyedik szint (400 kreditpont): családi belépő bármelyik budapesti múzeumba. Ötödik szint (500 kreditpont): színházi belépő két személyre a Vígszínház előadásaira.

1 hozzászólás

  1. Szeretném megtudni, hogy miért nem fogad el semmilyen kódot a beváltásnál, ami a kuponon szerepel. Megpróbáltam beírni a teljes kódot, de ott kiírta, hogy nem lehet benne betű, pedig a kódban szerepel! Semmilyen formában nem fogadja el a kódot! Szeretném ha segítenének! Köszönettel: Bulletbaby.