ZETApress

hírportál

Fiala Alexandránál

Az Alexandra Kiadó gondozásában tegnap jelent meg Fiala János: Kuss! nemzeti […] nyalóka című kötete. Fiala János harmadik kötetének már a címe is: Kuss! nemzeti […] nyalóka indulatkeltő. Hát még a folytatás!

Keljfeljancsi című rádióműsora a trambulin, hogy korosztályát meghazudtoló érzékenységgel kotorja ki, amit hallgatói és olvasói ? mi ? gondosan, évek sora alatt szőnyegeink alá sepertünk. Az önmagát árbockosárból jelentő matrózként definiáló író elvileg ugyan mindenen kívül áll, attól még kioszthat bennünket: nála mindenki megkapja a magáét. Politikai mutyikból, médiapaktumokból kimarad, más személyközi (szeretői) viszonyokból nem.

Az elhangzottakról hazaérkezésünk napján, késő este, részletesen beszámoltam a feleségnek ? írja a Vitray Tamásról szóló részben Fiala. ? Már akkor éreztem, hogy ostobaságot csináltam, amikor leraktam a kagylót, pedig nem tudhattam, hogy az ura kérdésére: ki a frászkunyhóval tereferélt éjnek évadján, nem tér ki, hanem azon melegében, a hitvesi ágyban továbbadja az összes információt.

Nem öncélúan leplez le. Titkok tudójaként csak azok szobrát próbálja ledönteni, akik ? a tévedés kockázatával ? rászolgáltak erre, miközben könyve, a Kuss! ? nem az ellenőrzőbe írt intő. ? Az igen megosztó személyiségű író-rádiós legújabb, KUSS! ? című könyvére garantáltan nem fogja be senki a száját, beszélni fognak róla az emberek. A közélet és a belpolitika színe-javát névvel felsorakoztatja, és miközben látszólag senkit nem kímél, végig kívülálló szemlékőként mutatja be a média és a politika kulisszái mögött meghúzódó érdekeket ? olvasható az Alexandra Könyvjelző Magazin októberi számában.

A szerzővel holnap és holnapután 17:30 és 19:00 óra között személyesen is lehet találkozni a Nyugati téri Alexandra Könyvesházban, ahol Fiala János a kötet dedikálása mellett az olvasók kérdéseire is szívesen válaszol. Korábban megjelent kötetei: a M-érték Kiadó gondozásában 2008-ban megjelent Péklapát és az Alexandra Kiadó gondozásában 2009-ben megjelent Pótkulcs.

1 hozzászólás

  1. Fiala János: Kuss! nemzeti […] nyalóka című kötetének bemutatója 2011. november 30-án, szerdán 19 órakor lesz a Nyugati téri Alexandra Könyvesház Pódiumán. A szerzővel Szily Nóra beszélget.