ZETApress

hírportál

Hat magyar a VK-döntőben

Kinn vannak a vízbőlKilenc lány és tíz fiú a nyílt ETU Triatlon Junior Ek-döntőjében. Ahogy tegnap jeleztük, a vasárnapi 30-30 főt számláló döntőbe jutás volt a tétje annak az öt selejtező futamnak, melyet a 16. TVK Triatlon Nagyhét nyolcadik, Volán Napján rendeztek meg Tiszaújvárosban ? tudatta Szűcs István sajtóreferens.

A 26,3 Celsius fokos belvárosi Dísztóban kialakított úszópályát elsőként a junior hölgyek népesítették be. Az 1. futam 24 indulója között hét magyar is helyet kapott. A 2 körös, 500 méteres úszásban az olasz Luisa Iogna-Prat 6:53 perces idővel, 7 mp-es előnnyel ért elsőként a partra, őt Hargitai Henrietta és Mester Dóra követte. A 23 tagú 2. futam úszásában a német Anabel Knoll volt a leggyorsabb, de ott volt a sarkában Zelovics Dóra is. A páros mellé csatlakozott a középső számban a kanadai Emy Legault és a szlovén Kristina Ursic, így ők négyen 15 mp előnnyel válthattak az üldözőkkel szemben. Ebből a selejtezőből 14-en egyenes ágon jogot szereztek a vasárnapi döntőre. Hargitai és Csák mellett Sárszegi Noémi, Fekete Sára, és Szegedi Sára is finalista lett. A 23 tagú 2. futamból Fuchs Dóra, Zelovics Dóra és Fuchs Renáta helyezése, míg Nagy Krisztina idő alapján szerezte meg a vasárnapi indulás jogát.

Kovács Zsófia a selejtezönA fiúk 1. futama (27 indulóval) Dévay Márk részsikerével indult, aki Zékány Nagy Patrikkal és három külföldivel, az új-zélandi Taiyler Reid-el, a lengyel Konrad Zdun-nal és az olasz Marco Corra-val próbálta döntésre vinni a dolgot, ám nem jártak sikerrel, mert még páran csatlakoztak hozzájuk a hajrára, mely Reid-nek sikerült a legjobban. A döntőt érő első kilenc helyezett közé a már említett két magyaron kívül Tóth Máté verekedte be magát. Mint később kiderült, idővel Tóth Milán is csatlakozhatott a továbbjutókhoz. A 2. és 3. előfutamban is 27-27 versenyző indult. Szatmári Levente a harmadik pozícióban, legjobb magyarként delegálta magát a legjobbak közé, ahol Lehmann Bence, Tóth Róbert és Marton Előd is csatlakozhat hozzá. Bencén kívül még Rácz Gergő lett finalista.

Vanek Margit, Kovács Zsófia, Vanek Ákos, ifjabb Faldum Gábor, Tóth Tamás és Pocsai Balázs is indulási jogot szerzett szombaton a tiszaújvárosi 18. TVK ITU Triatlon Világkupa vasárnapi döntőjére. A 16. TVK Triatlon Nagyhét nyolcadik, VOLÁN Napján 26,3 Celsius fokos vízzel várta a nemzetközi versenyek indulóit a belvárosi Dísztó, melyet az úszás helyszíneként rendeztek be. A részletes eredményeket idekattintva lehet megtalálni. Ma a reggel 9-kor kezdődő TVK Nappal zárul az idei Nagyhét Triatlonújvárosban.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Vanek Ákos vk-győztes! | ZETApress

Szóljon hozzá!