ZETApress

hírportál

Belga lett a befutó

Belga szakember irányítja női röplabda válogatottunkat. Ilyen még nem volt a magyar röplabdázás történetében. Külföldi szakember eddig csak klub szinten volt/van Magyarországon. Jan De Brandt korábban a belga női válogatottat, a török Fenerbahce-t, legutóbb pedig a Iqtisadchi Bakut és a Voléro Zürich csapatát irányította ? tudtuk meg Hegedűs Judit sajtófőnöktől.

A 3 jelölt közül elsőként Jan De Brandt mesteredzővel kezdődtek meg az egyeztetések. A belga szakember számára nagy megtiszteltetés a felkérés, ugyanakkor nem ismeretlen a célként meghatározott Európa-bajnoki részvétel, hiszen a belga nemzeti csapattal már részese volt a kontinensviadalnak. A Szövetség jelentős állami segítséggel teljesen új irányt szabott a magyar röplabdázásnak. Ennek a stratégiának része az új, külföldi szakember Magyarországra szerződtetése. Ahogyan azt korábban jelezte a Szövetség új vezetése a MOB-tól és a Magyar Kormánytól kapott támogatásból a nemzeti válogatottak szakmai stábjait is erősítik.

Mielőtt elkezdte edzői pályafutását Jan José de Brandt, 1978. és 1991. között Belgiumban volt profi játékos. A belga úriember az európai röplabdázás nagy alakja. A klubszintű edzői pozíciók után 2005. és 2007. között a belga női felnőtt és junior válogatott vezetőedzője lett. Felnőtt csapatával a 2005-ös VB-n a 3. kvalifikációs körig eljutottak és a 2007-es EB-n hetedikek lettek. Kiváló munkájával sok fiatal tehetséget nevelt ki az európai élvonalra.

Jan de Brandt hatalmas eredményeket ért el, játékosaival szerepelt Európa-bajnokságokon, Világ Bajnokságokon, Kupa- és Szuper Kupa-nyertes. 2008-ban költözött Tenerife-re, majd a Fenerbahce Istanbul csapat vezetőedzője 2009-2010 között. Megnyerték a török bajnokságot, és a Szuper Kupát, valamint a 2010-es CEV Bajnokok Ligájában a Final Four-ba jutott, s végül ezüstérmes lett. A 2010-2011-es szezonban az azeri Igtisadchi Baku vezetőedzője volt, akikkel harmadik helyezettek lettek a CEV Challenge Kupában és az Azeri Ligában is.

Jan de Brandt nős, egy fia és egy lánya van, mindketten aktív röplabda játékosok. Az 55 éves belga szakember több sportdiplomával is rendelkezik. Folyékonyan beszél hollandul, franciául, németül, angolul és spanyolul. ? Jan kész programmal és tervekkel érkezett Magyarországra, rettentően energikus és rengeteg újdonsággal, új, egyedi módszerekkel igyekszik majd kihozni a válogatottból a legjobbat. Most nagy esély előtt állunk, a Szövetség minden lehetséges eszközzel arra törekszik, hogy férfi és női válogatottainak a lehető legjobb körülményeket biztosítsa. Ebben van nagyon nagy segítségünkre a kormány sport támogatása is, amely lehetővé tette az MRSZ helyzetének stabilizálását is ? mondta el Poór Csaba, a Magyar Röplabda Szövetség elnöke.

Három jelöltből került ki a győztes

A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége a Szakmai Kollégium ajánlását figyelembe véve 4 új szövetségi kapitány-jelölttel kezdte meg az érdemi tárgyalásokat, de a keret február végére 3 főre szűkült. A jelöltek közül elsőként Jan De Brandttal kezdődtek meg az egyeztetések, aki a részletek megbeszélésének ügyében március elején Budapestre érkezett. Ígéretesek voltak a török Bulent Karslioghluval folytatott tárgyalások is, melyek kapcsán már a szakmai stáb összetétele is szóba került. A jelenleg az azeri bajnokság élén álló Igtisadchi Baku VC csapatánál foglalkoztatott szakemberrel akár hosszabb távon is számolt a magyar röplabdázás. Szintén Törökországban tevékenykedett Gökhan Çoksen, aki ajánlás útján került képbe. Az idén 40 éves szakember komplett tervet készített a válogatott programjára vonatkozóan, s elképzelései között szerepelt egy török másodedző munkába állítása is. A jelöltek közül mégis a személyesen hazánkban tartózkodó Jan De Brandt lett a befutó.

Szóljon hozzá!