ZETApress

hírportál

Telekom a vizes sportokért

Az úszó- és kajak-kenusport Telekomos támogatása ? meghosszabbított együttműködés az úszó és a kajak-kenu szövetségekkel; arany-fokozatú szolgáltatások a szegedi kajak-kenu vb házigazdáinak; támogatói megállapodás a Dominó Honvéd Kajak-kenu Szakosztályával ? volt a téma a délelőtti sajtótájékoztatón.

A Telekom az Öböl XI. Yacht Klubban a magyar sport jövője szempontjából meghatározóan fontos együttműködési szerződéseket újított meg. A Magyar Úszó Szövetséggel és a Magyar Kajak-kenu Szövetséggel kötött, a jövő év végéig szóló megállapodás aláírása mellett a vállalat vezetői azt is bejelentették, hogy telekommunikációs szolgáltatásaik széles tárházát felvonultatva arany fokozatú támogatóként segítik az augusztus 17-én kezdődő szegedi olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságot.

A Telekom valamint a MÚSZ és az MKKSZ közötti együttműködések immár több mint másfél évtizedes történetét a támogató és a támogatottak is eredményesnek és kölcsönös előnyökön alapulónak minősítik, a szerződések meghosszabbítása pedig a magyar sport egyik legjelentősebb szponzora bizalmát és elismerését fejezi ki. ? A Telekom számára fontos értékek, a minőség, a bizalom és a megbízhatóság nemcsak az üzleti életben, az ügyfeleink kiszolgálásban, hanem a szponzori együttműködésben is alapvetőek ? mondta Chris Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója.

Elismerésünk és bizalmunk jeleként a mai napon két olyan sikersportággal hosszabbítjuk meg a támogatási szerződésünket, amelyek teljesítménye alapvetően határozhatja meg a magyar csapat mérlegét a 2012. évi nyári olimpiai játékokon. Természetesen az anyagi támogatásunkon kívül T-Home és T-Mobile márkáink teljes szolgáltatási palettájával és munkatársaink szakértelmével is segítjük az úszó és a kajak-kenu sportágakat valamint a szegedi kajak-kenu világbajnokságot ? tette hozzá az elnök-vezérigazgató.

Köszönjük a Telekom segítségét, amely eddig is és a jövőben is a folyamatosságot és a biztonságot jelenti számunkra: úgy érzem, hogy szövetségünk együttműködése Magyarország legnagyobb távközlési szolgáltatójával példa értékű ? hangsúlyozta Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke. ? Természetesen az anyagi támogatás csak a segítség egyik fontos eleme: nagyon sokat jelent sportolóinknak, hogy bárhová utaznak, a Telekom eszközeinek és szolgáltatásainak köszönhetően mindig elérhetőek, és összeköttetésben maradnak az otthon maradt szeretteikkel, barátaikkal ? mondta az úszók elnöke.

A Telekom támogatása stabilitást, az eredményes szereplésünk erős alapját jelenti számunkra. A közelgő szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokság előtt külön köszönöm, hogy a Telekom telekommunikációs eszköztárának felvonultatásával olyan szolgáltatások bevezetését teszi lehetővé számunkra, amellyel eddig egyetlen világbajnokság házigazdája sem büszkélkedhetett ? mondta Dr. Baráth Etele, az MKKSZ elnöke. ? Olyan zártláncú televíziós közvetítést és teljes körű internetes ellátást bocsátanak a rendelkezésünkre, amely modellként szolgálhat a később színre lépő szervező bizottságok számára ? tette hozzá Etele.

A Telekom szinte a teljes műszaki, informatikai arzenálját a szervezők rendelkezésére bocsátja a világbajnokság helyszínéül szolgáló Maty-éri versenypályán. Az igénybe vehető szolgáltatások között az internet, a LAN, a WLAN, a 3G ellátás is megtalálható, amelyekhez a vállalat internetterminálokat, érintőképernyős információs adatbázist biztosít. A sportág számára különleges újdonságnak számít a zártláncú televíziós hálózat, a széles-sávú internet szolgáltatást nyújtó T-Home kamion, valamint az IPTV szolgáltatás és a speciális okos-telefon- és tablet-alkalmazások kialakítása.

Mindezen túl a Telekom vezetői bejelentették, hogy a magyar kajak-kenu erős pillérének számító Dominó Honvéd szakosztályának is lehetőséget biztosítanak, hogy továbbra is olyan nagyszerű eredményeket érhessen el, mint nemrégiben a belgrádi Európa-bajnokságon: a szakosztállyal 2012. végéig meghosszabbították az együttműködési megállapodást.

Kiss László úszó szövetségi kapitány ismertette a sanghaji úszó vébére készülő 17 fős keretét. Tíz férfi és hét női versenyző lesz ott Kínában a július 24-től 31-ig zajló viadalon. Hosszú Katinka kivételével mindannyian a balatonfűzfői és a debreceni edzőtáborban készülnek, ahonnan 17-én indulnak a vébére.

A hétórás időeltolódás miatt egy hetet szánnak az akklimatizálódásra. Katinka Los Angelesben edz, onnan Japánba megy, s ő is 18-án érkezik meg válogatott társaihoz hasonlóan a kínai városba. A fiatalabb úszókra már a jövő héten is komoly megmérettetés vár: július 6-10-ig Belgrádban az Ifjúsági Eb-t rendezik. Oda négy fiú és kilenc lány utazik. A Balatonfűzfőn készülő Biczó Bence ott is rajthoz áll, de csúcsformáját Sanghajra tartogatja.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Sikeres belapátolás | ZETApress

Szóljon hozzá!