ZETApress

hírportál

Új elnök a búvároknál

Új elnöke van a Magyar Búvár Szakszövetségnek. A szervezet tisztújító közgyűlésén dr. Gémesi Györgyöt választották meg elnöknek. A posztra a gödöllői polgármesteren kívül Mórik Kornélia Veronika is pályázott. Fotónk Róth Tamás felvétele.

Dr. Gémesi György 1990 óta Gödöllő polgármestere, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) elnöke. Korábban a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke és a Magyar Vívó Szövetség elnöke is volt. Ugyancsak elnökként irányította a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) jogelőd szervezetét, a Nemzeti Sportszövetséget. A Magyar Búvár Szakszövetség elnöki székében ezúttal Papp Gábort váltotta, megbízatása 4 évre szól.

Volt alkalmam többször Világjátékokon és Európa-bajnokságon is személyesen szurkolni a magyar uszonyosúszóknak. A Magyar Búvár Szakszövetséghez olyan sportágak tartoznak, amelyekben eredményesek a magyarok. Célunk az, hogy ezt az eredményességet megtartsuk, és egyben fokozzuk is. További fontos feladat, hogy a nagyközönség számára ismertebbé tegyük ezeket a sportágakat – mondta Gémesi György elnök.

A közgyűlésen eldőlt, hogy a jövőben az alelnöki tisztséget Bartha Anikó, Zelenák József és dr. Balogh Tamás látja el, a további elnökségi tagok Bácsi Krisztina, McMenemy Márk és Török László lettek.

1 hozzászólás

  1. Nagyon jó munkát kívánunk elnök úrnak a társaságunk nevében!