Ikrek a Pódiumon
Részben szerelmi történetet, részben lélektani feszültséggel teli krimit vehet kezébe az olvasó az Alexandra Kiadó gondozásában megjelent Ikrek című kötettel. Mágikus tájak, vadregényes gyermekkori kalandok és egy szörnyűség, amely fokozatosan lopózik elő a múlt árnyai közül…
Saskia Sarginson első regénye egy megindító történet az ikrek közötti széttéphetetlen kötelékről és egy titokról, amely mégis elválasztja őket. A regény mottója: Egyek voltak, amíg az elképzelhetetlen ketté nem szakította őket. A könyvet április 3-án este 6-kor mutatják be a Nyugati téri Alexandra Pódiumon, ahol Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológussal Vasvári Judit újságíró, a Life.hu szerkesztője beszélget az ikrek közötti széttéphetetlen kötelékről, valamint arról is, hogy vajon túl lehet-e jutni a gyermekkori traumákon? ? tudtuk meg Jusztinger Brigitta PR-menedzsertől.
Saskia Sarginson egypetéjű ikerlányok édesanyjaként ügyesen birkózik meg az ikerlét megpróbáltatásainak és örömeinek ábrázolásával, ebben a szívhez szóló és magával ragadó regényben. A kötet megírására ikerlányai inspirálták. Anyaként testközelből tanulmányozhatta a közöttük lévő varázslatos kapcsolatot: a hatalomért és az identitásért folytatott harcokat, a kettejük közötti rivalizálást, de a ki nem mondott lojalitást és azt a rendkívüli köteléket is, amely összeköti őket. Történetében egy kicsit feszegeti is ennek a kapcsolatnak a határait.
Vajon lehetséges-e szétszakítani az ikrek közötti köteléket? Hogy lehet, hogy két kislány, akik szétválaszthatatlan egységként kezdik az életüket, a húszas éveikre teljesen különálló életet élnek, szinte alig beszélnek egymással, sőt, kínosan érzik magukat egymás társaságában? A regény többek között ezekre a kérdésekre is keresi a választ: Az ikrek közötti kapcsolat nem jelent holmi természetfeletti erőt. Az én ikerlányaim, csakúgy, mint a könyvbéli nővérek, nem tudják teljes bizonyossággal megmondani, mit csinál a testvérük egy adott időpontban. Nem tudnak beszámolni gondolatátvitelről. De valóban érzik a másik fájdalmát ? legyen az fizikai vagy lelki eredetű ?, és minden pillanatba érzékelik a testvérük lényét. Akár Issy és Viola, ők sem lennének képesek messzire távolodni egymástól. A kettejük közötti kötelék mindig visszarántja őket ? írta Saskia Sarginson.
[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=_ZWV_LqHv8s[/youtube]
A szerző gyermekkora óta ír novellákat és verseket. Dolgozott szerkesztőként, szövegíróként, reklámszövegíróként és forgatókönyv-szerkesztőként is. Mielőtt főállású író lett volna, angol irodalmat tanult a Cambridge-i Egyetemen, majd kreatív írásból diplomázott. Suffolkot azért választotta a regény helyszínéül, mert Ő maga is nőtt fel, s ikerlányai mellett ez a vidék adott számára ihletet a kötet megírásához sűrű fenyveseivel, zord, mégis gyönyörű, kavicsos fövenyeivel, gazdag légkörével, mítoszaival és történelmével.