ZETApress

hírportál

Csernus Doki Lelkibékéje

AÉS: Imre, Ferenc és PéterTavasszal nyílik Egerben az Almagyar Borkemping, a Borterasz és a Venyige Spa ? tudtuk meg tegnap este a Király utcai Kolor Bár pincéjében, ahol aztán nyolcféle bort is megkóstolhattunk. A fajták között tökmag-, répa- és foghagymakrémes kiflifalatok közbeiktatásával válthattunk az aromák között.

Csernus Imre 2009 óta az egri régióban él, ahol Csutorás Ferenc borásszal (Csutival) és Mészáros Péter grafikussal (Miszuval) megalapították az Almagyar-Érseki Szőlőbirtokot. Az elmúlt öt évben megmentették a kivágásra ítélt, 100 éves érseki szőlőt, és különleges, úgynevezett naturális borokat készítenek, idén tavasztól pedig a vendégek karnyújtásnyira lehetnek a szőlőtől.

Megmentették az érseki szőlőt és megalapították az AÉS-t. A három barát, Doki, Csuti és Miszu először az érseki szőlő megmentése miatt szövetkezett. Mikor 2007-ben és 2009-ben leszüretelték az Érseki-dűlőről a rég elhagyott, kivágásra ítélt szőlőt, csodára bukkantak. Mindkét szüret különleges minőségű bort adott, melyet Érseki Titokbornak kereszteltek. Titokbornak, mert a szőlő fajtája máig ismeretlen, a bor pedig semmi máshoz nem hasonlítható.

Eldöntötték, hogy megmentik ezt a kiváló szőlőt. Megvásárolták az érseki melletti földet az Almagyar dombon, a megmentett oltványokat oda ültették és megalapították az Almagyar-Érseki Szőlőbirtokot. 2013-ban szüretelték le az első évjáratot az újratelepített érseki szőlőből. A Titokbor és más különlegességek mellett megszületett a birtok népszerű borcsaládja, melynek tagjait Csernus Doki munkássága ihletett: a Lelkibéke vörös cuvée, a Bevállalod? rozé és a Lelkifröccs fehér házasítás. Az AÉS naturális borait a nyolcvan éves múltra visszatekintő Csutorás Pince borásztulajdonosa, ifjabb Csutorás Ferenc (Csuti) készíti.

[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=3yAvFVeejG8[/youtube]

Nem csak a nevemet és az arcomat, bárhogy nézem is, már az életemet is odatettem. Nagyon jól érzem magam az egri borvidéken, életem egyik legjobb döntése, hogy elmentem a szőlő és a természet közegébe. Azt vallom: az öregség akkor kezdődik, amikor az ember rutinszerű életet él és nincs bátorsága megújulni. Büszke vagyok arra is, hogy Csutival és Mészóval egy teljesen eredeti, az országban egyedülálló történetet építünk, arra pedig pláne, hogy a két gyerekkori barátnak volt bennem bizalmuk. Csuti ugyanolyan fanatikus és maximalista, mint én. Alkotó elme és soha nem adja fel. Nagyon szeretem a kompromisszumokat kerülő borkészítési stílusát is. Mi hárman, a lelkész, a borász és a pincér, jó csapat vagyunk. Másrészt minden nap megélem a megújulás élményét, egy közösség teremtő erejével fűszerezve. Amikor a birtokon vagyok, eláraszt az érzés, hogy otthon vagyok, hogy mindez az én művem is, és hogy benne vagyok az álmaim megvalósításában ? mondta Csernus Imre arról, hogy budapesti pszichiáterként mit jelent az egri szőlőbirtok.

Naturális borok: az AÉS boraiban a borász az adalékanyag

Csutorás Ferenc fanatikusan kutatja az egri bor történetét, kísérletezik és keresi az Egert legjobban kifejező fajtákat és ízeket. A tiszta ízek igénye vezette el a naturális borok készítéséhez is, melyek szándéka szerint leginkább visszaadják a szőlő és a föld ízét. A naturális borok bátran és bő beszéddel mesélnek a terroirról, a fajtáról, Egerről, és felismerhetővé teszik a borászat stílusát. Tiszta illatúak, így a fajta jellemzői erősebben jelennek meg és a terroir jegyeit is hordozzák.

Hazánkban és világszerte is kevesen járják a borkészítésnek ezt az útját. Az AÉS és a Csutorás pince naturális borainak fő jellemzői, hogy helyi bortörténeti kutatásokon is alapuló telepítésekből, a jó dűlő és az odavaló fajták összehangolásából születtek, spontán erjesztéssel, fajélesztőktől és minden adaléktól mentesen, kizárólag tölgyfa fakádak, fakácik és ászokhordók használatával készülnek majd tufapincében érnek, melynek egyedi és állandó mikroklímája segíti a spontán folyamatokat. Azt is mondhatjuk, hogy az AÉS boraiban Csutorás Ferenc az adalékanyag, hisz az ő figyelme soha nem lankadhat.

A természethez való jog

BorteraszAz Almagyar Borkemping, a Borterasz és Venyige Spa a természethez visz közel mindenkit. Mivel az Almagyar-domb nemcsak Eger egyik legjobb, de legszebb fekvésű dűlője is, a Nagy-Egeddel szemben, a három barát úgy döntött, hogy egyedülálló turisztikai attrakciót is kialakít itt: idén tavasszal nyílik majd az Almagyar Borkemping, a Borterasz és Venyige Spa, ahol a szőlőtőkék tövében épül fel a borkemping, a szállást adó csőszkunyhók, egy medence és a borterasz. A látogatók a szőlővel körülölelt csőszkunyhókban pihenhetnek majd, karnyújtásnyira a szőlőtől hűsölhetnek a Venyige Spa-ban és a kilátó lábánál kóstolhatják az AÉS borait. Emellett lesz tanösvény, kertmozi, dűlőtúra fel nem dőlő lovaskocsival, katonai csapatszállítóval, sőt, repülővel is!

Az Almagyar Borkempingben mindenki dödöröghet, bámészkodhat, sétálgathat, számháborúzhat, ücsöröghet, barátkozhat, tollasozhat, kirándulhat és semmit tehet kedvére. ? Sok helyen jártam már, de olyan helyen nem, ahol ilyen közel engednek a szőlőhöz. Kinyúlsz a medencéből vagy a csőszkunyhó ablakából és megérinted azt a szőlőt, aminek a borát éppen kóstolod, miközben a Nagy-Eged látványában gyönyörködsz. Ez elképesztően erős dolog. Azt akartuk, hogy a vendégeink is részesüljenek a mi lelkesedésünkből és boldogságunkból. Nálam ez a vendéglátás csúcsa ? mondta Imre a borkóstoló kezdetén.

Számok és adatok

Az AÉS a Csutorás-területekkel összesen 14 hektáron gazdálkodik. A legjobb egri dűlőkről ? Almagyar, Síkhegy, Pajdos, Kerekszilvás és Galagonyás ? szüretelnek. A tradicionális egri fajtákat telepítik. Fő fajták a leányka, olaszrizling, furmint, tramini, illetve az érseki szőlő, kékfrankos, cabernet franc és sauvignon, pinot noir, menoir és a kadarka. Naturális boraik, melyeket kóstoltunk: Almagyar-dombi rizling 2013 ? hordóminta; Lyukalatti egri leányka 2011; Nagyapa bora egri bikavér 2011 ? hordóminta; Nagyanyag 2011; Almagyar-dombi bikavér 2009; ’68 Kékfrankos 2011 ? hordóminta; Érseki Titokbor 2007 és 2009.

A Csutorás borok az elmúlt években több érmet nyertek a Bordeaux-i és a londoni világversenyeken, illetve a Pannon Bormustrán. Csutorás Ferenc 2008-ban elnyerte Az év egri bortermelője, 2009-ben Heves megye legeredményesebb egyéni vállalkozója címet. Az éves bortermésük kb. 700 hektoliter, 2013-ban 25 ezer palack bor volt forgalomban. Export: Finnország, Lengyelország, Szlovákia, Svédország, Spanyolország, Kína, Vietnam.

Szóljon hozzá!