MűvészTerem: a művész terem
Megnyílt az idei Művészterem Tehetségkutató Kiállítás! 500 kortárs alkotás vár egy ingyenesen látogatható tárlaton Budán, a MOM Parkban! – tudatta Koncsik Lilka művészettörténész, galéria asszisztens.
Megnyílt a MűvészTerem Tehetségkutató idei kiállítása, rekord számú alkotással, az eddigi legnagyobb helyszínen. A MűvészTerem szervezésében megvalósuló esemény Magyarország legnagyobb szabású, autodidakta alkotók előtt is nyitott képzőművészeti tehetségkutató pályázata, amelynek célja a művészi tehetségek felfedezése, díjazása, és a sokszínű hazai alkotók megismertetése a közönséggel.
A látogatók augusztus 21-e és 29-e között 500 kortárs alkotást tekinthetnek meg az ingyenesen látogatható tárlaton Budapesten, a MOM Park -1. szintjén. Az idei új helyszínen több, mint 700 m2-t töltenek meg a művek. A pályázatra festmény, grafika, szobor és fotó kategóriában lehetett beadni alkotásokat, valamint a kreatívan értelmezhető Fény és árnyék tematikában.
A kiállítás látogatói a helyszínen szavazhatnak is a nekik legjobban tetsző alkotásra. A szavazók között 25 ezer forintértékű MOM Park ajándékutalvány kerül kisorsolásra, a legtöbb szavazatot gyűjtő alkotás pedig elnyeri a Közönségdíjat, és szintén részt vesz szeptember elején a díjazottak kiállításán.
Szakmai zsűri, ismert nagykövetek, értékes díjak
A pályázatra beérkezett minden művet független szakmai zsűri értékel, melynek tagjai Baksai József (Munkácsy-díjas festő- és grafikusművész), Csurka Eszter (Munkácsy-díjas festő- és szobrászművész) és Eifert János (Balogh Rudolf-díjas fotográfus, fotóművész); akik a kreativitást, egyediséget és a tehetséget díjazzák, ösztönzik. Ők választják ki a díjazottakat, akiknek munkáiból a verseny 2. körében a budapesti K Galéria rendez tárlatot szeptember 03-a és 12-e között.
A tehetségkutatóhoz az elmúlt évekhez hasonlóan idén is számos médiatámogató csatlakozik, valamint különféle szervezetek, akik különdíjak felajánlásával támogatják a tehetségek kibontakozását. Idén minden korábbinál többen csatlakoztak a kezdeményezéshez, így számtalan különdíj kerül kiosztásra, többek között művészeszköz-csomagok, művészeti aukción-, illetve szakmai kurzusokon való részvétel.
A MOM Parkban a nagykövetek munkái is megtekinthetőek lesznek, akik olyan ismert személyiségek, akik saját szakterületük mellett más művészeti ágban is alkotnak, és egyetértenek a MűvészTerem hitvallásával – az alkotás öröm! Az idei kiállítás nagykövetei: Péter Szabó Szilvi (énekesnő – NOX), Tarján Zsófi (énekesnő – Honeybeast), Gergye Krisztián (táncos, koreográfus), Damien White (bűvész) és dr. Kürti Sándor (üzletember, író).
Kreatív alkotók oldala és közössége
A MűvészTerem egy olyan egyedülálló kezdeményezés, amely felületet teremt minden kreatív alkotónak (festmény, grafika, szobor, fotó) a bemutatkozásra, szakmai fejlődésre és közösségépítésre. Tagjainak számos lehetőséget biztosít művészetük megmutatására online felületükön és offline kiállításokon is, előképzettségtől függetlenül. Minden tag saját oldallal rendelkezik a MűvészTerem honlapján, amely amellett, hogy alkotói portfólióként funkcionál, lehetőséget biztosít alkotásaik díjmentes értékesítésére is.
A különféle egyéni tárlatok mellett számos, a jelenlegihez hasonló pályázatot hirdetnek rendszeresen, ahol az alkotók zsűrizett tematikus csoportos kiállításokon mutathatják be a műveiket. Kövesd a MűvészTermet, hogy inspirálódj, és semmiről se maradj le!






A MűvészTerem nagyszerű kezdeményezés! Végre egy olyan online oldal, ahol amatőrök is megjelenhetnek önálló profillal, részt vehetnek jól szervezett kiállításokon és műveiket értékesíthetik is.