ZETApress

A Könyvhétre jelent meg Csokonai Attila: Lúdtojás a gólyafészekben című 524 oldalas regénye az Üveghegy Kiadó gondozásában. Megérdemli a bemutatást, mert egy olyan korról tudósít hihetetlen objektivitással, amit nem igazán ismerünk – írta Földeák Iván. Lássuk hát az alkotást:

Foci, szerelem, történelem. Lehetne akár egy olasz neorealista film címe is az ’50-es évek végéről. Csokonai Attila új könyvének ez a három a fő témája, ezekben bontja ki a cselekményt. A kedves olvasó a három közül valamelyiket csak kedveli, és ez már elég a sikerhez. Ezért szinte biztos, hogy a könyv elnyeri tetszését.

Annak ellenére, hogy alcíme kissé ijesztő: Fociálista reálista dokufikció. Ezt a műfaji meghatározást hiába keressük lexikonokban, tudós könyvekben. Talán nem is baj. A szerző ezzel csak épater le bourgeois, azaz bosszantani akarja a sznobizmusra hajlamos olvasókat. Ránk nem hat. Lapozzunk bátran tovább és merüljünk bele a szövevényes cselekménybe.

A regény nemcsak a fociról szól. Annak ellenére, hogy bepillantást nyerhetünk az aranycsapat – lehetek rosszmájú: voltaképp csak ezüstcsapat – történetébe. Amit a szerző részint a könyv hősének, a sérülése miatt sport pályafutását abbahagyni kényszerült Bella Miklósnak a szájába ad. Aki Szeged városának közismert nőcsábásza. Ezért is ragasztják rá a sokatmondó becenevet: Bel Ami. Szóval van foci bőven az 1945-től 1956-ig tartó történetben, csak másképp, mint ahogy megszoktuk.

Minden rendszernek kell a kábítószer. Ezt volt a Rákosi-kornak a foci. Na meg a sport is, annak azóta sem megismételt sikerei. És ha csalódás érte a kissé megszédített társadalmat, akkor kitört az ösztönös népharag. A vesztett 1954-es vb-döntőről hazatérő Puskás Öcsit és társait nem ünnepelték. Félve szálltak le a vonatról. A tatai edzőtáborban bújtak el, itt köszöntötték – vagy inkább vigasztalták – őket a párt és állami potentátok. És a rendre születtek az összeesküvés elméletek. Miért és hogyan veszítettünk? Kinek állt érdekében?

Ismerős a kép. Kémek mindenütt, pro és contra. Ma már Marseilles után (ki emlékszik rá?) egy ezüstnek is örülnénk. Akkor gyászba borult az ország. Manapság már az nagy dolog, ha egy nem igazán aranylábú honfitársunk pár percet játszhat egy Premier League csapatban. Nyomban felkapott témája lesz a bulvár sajtónak. S nem csak annak, hiszen gyorsan kopó történelmi dicsőségünk fényezi.

Na de térjünk rá a másik témára, a szerelemre. Bella Miklós életében az első Veronika, a szovjet katonalány. Nem megszálló és nem felszabadító. Inkább gyöngéd szerető, olyan turgenyevi. Aki másfél év után, mint a szövetséges ellenőrző bizottság munkatársa, küldetését befejezve hazautazik. Kurta búcsúlevelet hagy maga után. És még valamit, alapos, gyakorlati nyelvtudást, ami a későbbiekben hasznára lesz Miklósnak. És ébren tartja emlékeit. Veronika hazatérve építeni fogja lerombolt országát. Ugyanazt teszi, amit Bella Miklós és társai. Csokonai szomorkásan állapítja meg a történelmi igazságot, bizony egymás országát romboltuk.

Újabb fordulat hősünk életében. Az első házasság. Egy jómódú paraszt városi élethez nehezen hozzászokó lányával. Ágnes belehal a szülésbe a kicsivel együtt. Miklós pedig folytatja útját ágyak és sorsok bozótosában. Sorra jönnek a kapcsolatok. Tehetséges, újságíráshoz is konyító párt aktivista. Rákosihoz hű hivatalnok, csinovnyik kicsapongó asszonya. Majd végül a nagy szerelem: Vali. Ám ahogy ez Shakespeare-től napjainkig lenni szokott, az igazi szerelem többnyire soha nem teljesül be. 1956 eseményei messze sodorják egymástól a szerelmeseket. Később a kataklizmából szerencsésen kikeveredő Vali, mint iparművész megtalálja boldogságát és beevez egy házasság nyugalmas révébe. Nem Miklós oldalán.

És lássuk a harmadik vonalat, a történelmet. Ami meglepetéssel szolgál. És nem akármilyennel. Bella Miklós egy fogadáson egy nem igazán illusztris szovjet vendéggel cseveg, amikor odalép hozzájuk egy köpcös, zömök, araszos homlokú, kopasz férfiú. Rákosi Mátyás, a párt főtitkára. Akinek megtetszik a karakán, de nem akadékoskodó, szavait engedelmesen végig hallgató ifjú párttag. S meghívja magához beszélgetni. Ez négyszer ismétlődik meg a könyvben.

A magyar irodalom nem igazán kényeztetett el Rákosi Mátyás ábrázolásával. Még olyan fiktívvel sem, mint Csokonai Attila tár elénk. Ami mögött alapos kutatómunka érződik. Amellett, hogy élvezetes olvasmány. Feltárul a személyi kultusz négy különböző időszaka. Nem történészi szárazsággal, a párt főtitkár monológja, elevenen pörgő beszélgetés vagy megragadó emlékek formájában. Amolyan történelmi lecke kevésbé tájékozottaknak. Amilyen – rendszerváltás ide, demokrácia oda – a magyar társadalom jelentős része. Szándékosan vagy véletlenül. Majd a történetírás eldönti. A fiatalabb nemzedék még reménykedhet, hogy megéri.

Csokonai mindenesetre objektív kalauz. Látszik, hogy sok mindent felkutatott, alaposan. Így rajzolja meg a főtitkár portréját. Bemutatva előéletét, oroszországi odisszeáját a forradalom gyorsan változó eseményeiben. Majd éveit a Horthy-korszak börtöneiben. Nem szerecsen mosdatás, érzelem mentes portré. Hitelességét azok az események erősítik meg, amelyeket Csokonai a kort beutazva elmond. Részint a hithű kommunista, atyai barát: Detkó Tivadar sorsán, történetein keresztül. Aki 1956 táján a mozgalomból való kilépést és békés szlovákiai öregkort választja meglelt egykori szerelme, hűséges mozgalmi partnere oldalán. Hányan választották ezt az utat? Ahogy a napjaikban szívesen elfeledett nagy költő írta: Az Élet él és élni akar!

Persze a kor egyik főszereplője, kezdetben formálója, majd elszenvedő vesztese Rákosi Mátyás. Az utolsó, negyedik találkozás már közvetlenül 1956 előtt történik. Melynek eseményeibe Miklós alaposan belebonyolódik. Nem igazán aktív résztvevőként, inkább csendes szemlélőként. Ahogy a magyar társadalom jó része. Zavartan, értetlenül sodródva a világtörténelem nem nekünk kedvező széljárásában. Ahogy Bella Miklós bolyongott a kor útvesztőiben.

Persze abban az időben nehéz volt szemlélőnek maradni. Jóllehet szerelmétől eltérően Miklós nem ragad fegyvert, mégis miután ott volt egyes eseményeknél, utoléri az új rend igazságosztó keze. Másfél év után szabadul, hogy belesimuljon a lassan gulyásszocializmussá puhuló új rendszerbe, a kádári világba. Ám erről már Csokonai nem tudósít. A történet itt véget ér.

Pedig szívesen vennénk, ha a szerző tovább írná a történetet. És vele a történelmet. Megismernénk Miklós életét a valós szocializmus világában. S netán, ha a szerző alkotói kegye és fantáziája eredményeként az újra indított krónika lapjain megéri, a rendszerváltás utáni időszakot is. Ez még megírásra vár. Reménykedjünk, hogy lesz folytatása a történetnek! – írta Földeák Iván.