ZETApress

hírportál

WIWE-val az életért!

Sanatmetal az AkadémiánÉleteket menthet a magyar találmány, a WIWE. A magyar fejlesztésű orvostechnikai eszköz előre jelzi a stroke és a hirtelen szívmegállás kockázatát ? tudtuk meg a mai sajtóreggelin az MTA Székház Krúdy-termében.

Világsikerre számítanak a WIWE fejlesztői. A magyar találmány képes előre jelezni a stroke és a szívmegállás kockázatát és ezzel ezrek életét mentheti meg. A hirtelen szívmegállás világszerte vezető halálok, amelynek túlélési aránya mindössze 10 százalék. A stroke a második leggyakoribb halálok, amely a WHO adatai szerint a világon, éves szinten több mint ötmillió ember életét követeli. ? A hazai statisztikák ? Magyarországon a halálozás 51 százalékát szív-és érrendszeri betegségek és traumák okozzák ? igen riasztóak, hiszen a 65 év alatti népességben az uniós átlag 2-3 szorosát mutatják. A heveny szívizominfarktus legsúlyosabb, leginkább az első órákban fellépő szövődménye az esetek akár 30 százalékában a hirtelen halált okozó kamrafibrilláció ? mondta dr. Becker Dávid Ph.D, egyetemi docens, a Kardiológus Társaság főtitkára.

Becsült adatok szerint Magyarországon jelenleg évente 40-50 ezren kapnak szélütést, és mintegy 12 ezer ember veszíti életét agyi érkatasztrófa következtében. Az esetek harmadában, a stroke közvetlen kiváltó oka az úgynevezett pitvaribrilláció, amely EKG-val felismerhető és kezelhető. A WIWE egy olyan magyar fejlesztésű diagnosztikai eszköz, amely az EKG görbe tulajdonságait kiértékelő ? a világon egyedülálló ? intelligens algoritmus segítségével megmutatja a hirtelen keringésösszeomláshoz vezető kamrafibrilláció kockázatát, illetve segít diagnosztizálni a sokszor tünetmentes, de stroke kialakulásának veszélyét magában hordozó paroxismális pitvarfibrillációt.

A WIWE mögött több éves kutatómunka áll, amelyet dr. Kozmann György (D.Sc.) egyetemi tanár, a Pannon Egyetem Egészségügyi Informatikai K+F Központ elnöke, az MTA doktora és munkatársai végeztek. ? Az eszköz két részből áll: egy hordozható mérőműszerből és egy okos-telefonhoz/tablethez kapcsolható applikációból. A készülék a 12 elvezetéses EKG I csatornájával egyenértékű mérést végez 60 másodpercig. Az applikáció megjeleníti az EKG görbét, felismeri a pitvarfibrillációt (PF) valamint a Kamrai Heterogenitás (KH) kóros mértékét, ami viszont a hirtelen szívhalál szükséges feltétele ? mondta el a professzor. A WIWE ezen kívül képes mérni a vér oxigénszintjét, számolja a pulzust is, illetve rendelkezik olyan egyéb funkciókkal is, mint a lépés- és kalóriaszámláló.

[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=Kyq5SA0y3qo[/youtube]

Az első prototípus a Neato Fejlesztési Kft-ben született, majd a találmányt az egri székhelyű Sanatmetal Kft. karolta fel, fejlesztette tovább és szerezte meg a szükséges engedélyeket. A 100%-ban magyar tulajdonú vállalkozást, mely a WIWE-on kívül traumatológiai, ortopédiai, gerincsebészeti és fogászati implantátumokat gyárt és forgalmaz, a nemzetközi szakma Európa top 40 orvostechnikai gyártója között tartja számon, éves árbevétele meghaladja a négymilliárd forintot. A vállalat tavaly elnyerte a Magyar Innovációs Nagydíjat, valamint a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Innovációs Díját. ? Másfél éves fejlesztési és engedélyeztetési munka előzte meg a WIWE debütálását, de munkatársaimmal biztosak vagyunk benne, hogy az eszköz Magyarországon és világszinten is siker lesz. Remélem, hogy a WIWE-val ismét bebizonyíthatjuk, hogy a magyar tudományos élet világszínvonalú és az ország a találmányok egyik fontos bölcsője ? mondta el Farkas József, a Sanatmetal Kft ügyvezető igazgatója.

Majka biztonságban van

Majoros Péter, azaz Majka szívét veleszületett, jóindulatú szívritmus-zavara miatt már kétszer meg kellett operálni az elmúlt években. A WIWE-nak köszönhetően azonban Majka most már biztonságban van. A WIWE egy névjegykártya méretű diagnosztikai eszköz, amely EKG görbét mér és ? a világon egyedülálló módon ? intelligens algoritmus segítségével kiértékeli azt. Ezáltal jelezni tudja, abban a pillanatban mekkora kockázata van annak, hogy a használó stroke-ot kap vagy hirtelen szívmegállás történik. A WIWE Magyarországon webshopon keresztül, az iCenter és iStyle üzletekben és a kiemelt WIWE üzletekben lesz kapható, de a tulajdonosok tervezik további disztribúciós partnerek bevonását is, hogy a készülék minél szélesebb körben elérhető legyen a potenciális használók számára.

[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=lzoC4gJkzDY[/youtube]

Majkát megnyugtatja, hogy van egy olyan eszköz, amellyel elkerülhető egy újabb műtét. Életmódján már évekkel ezelőtt változtatott ? abbahagyta a dohányzást, odafigyel az étkezésére, a testmozgásra ? munkájából adódóan azonban az éjszakázások, fellépések miatti fáradtság, stressz együtt járnak a mindennapjaival. A rapper a fellépései mellett műsorvezetőként is helytáll, nem beszélve az otthoni teendőiről. Kétgyermekes édesapa, férj, családfő. Rengeteg felelősség, súly nehezedik a vállára. A WIWE-nak köszönhetően fellélegezhet. Sem neki, sem családjának nem kell többé aggódnia a szíve miatt, hiszen jó kezekben van. ? Ez a készülék nekem biztonságérzetet ad. Ha rosszul érzem magam, akkor gyorsan mérek egyet a WIWE-val. Ha baj van, hívom dr. Domonyai Istvánt, szekszárdi kardiológusomat ? mondta el a televíziós személyiség.

Szóljon hozzá!