Megköszönték a részvételt
Az I. Magyar Világtalálkozó Egészség Napja július 22-én fejeződött be a sikeres mátraderecskei autóbuszos utazással. A résztvevők számos köszönő levelet juttattak el az Egészség Napot és Egészség Konferenciát szervező Dr. Szalontai Évához. Kifejezték igényüket: remélik a folytatást! ? tudtuk meg az címzettől.
Kedves Éva! Engedje meg, hogy itthonról is sok szeretettel gratuláljak Önnek és munkatársainak a Világtalálkozó ötletéért és azért a lelkes munkáért, amit annak sikeréért végeztek. Az Egészségnap és annak utolsó aktusaként a mátrai kirándulás igazán remekül sikerült, azt hiszem mind szakmailag mind emberileg sokat nyújtott az azon résztvevőknek.
Köszönöm, hogy eszébe jutottunk a részvétel lehetőségével és kívánom, hogy sokáig meg tudja őrizni egészségét, munkakedvét, mindig újat létrehozni akaró ambícióit! Ha elfárad és pihenni szeretne, mi mindig szívesen látjuk! ? írta Bánsági Györgyné.
Kedves Éva! Ismételten megköszönöm a Társadalmi Unió elnöksége valamint a Kontroll Országos Fogyasztóvédelmi Újság teljes Szerkesztősége nevében ? kedves meghívásodnak eleget téve ?, részt vehettem a július 22-i buszkiránduláson mely lehetőséget biztosított a Recski munkatábor, valamint a Mátraderecskei Egészségcentrum (Mofetta ? Mátraderecskei széndioxid gyógy-gázfürdő) megismerésében.
Meglepetésemre az oda-vissza útvonalon neves és híres (professzorok, egyetemi docensek) szaktekintélyek mondták el komoly tudományos előadásokként tapasztalataikat valamint javaslataikat mindnyájunk egészsége érdekében. Kedves Éva! Ismételten meg kell, hogy köszönjem magam, valamint azon olvasók nevében is, akik a Kontroll lap hasábjain értesülnek e rendezvény nagyszerűen előkészített szervezéséről, és természetesen nívós szakmai tartalmáról melyet a Te kiváló előkészítő munkád eredményezett.
Remélem, hogy az I. Magyar Világtalálkozó Egészség Napját valamint a Mátraderecskeihez hasonló kirándulást sok-sok ilyen színvonalú rendezvény követ majd, mely átformálhatja az országunk lakosságának szemléletét és így nagyobb tudatossággal fog vigyázni saját illetve környezete egészségének megóvására! Sok sikert és hosszú életet kívánok Néked mindnyájunk érdekében! ? írta Széchenyi László, a Társadalmi Unió főtitkára és a Kontroll lapigazgatója.
Tisztelt Dr. Szalontai Éva! Ezúttal szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy részt vehettem az I. Magyar Világtalálkozó Egészség Napjának utolsó programján, Mátraderecskén. A szervezés csodálatos volt, szinte egyetlen egy perc nem veszett kárba, sokat tapasztaltam. Mint már sokszor most is meggyőződtem, milyen csodálatos lehetősségekkel bír ez az ország.
Nagyon tetszett a Moffeta ? széndioxid gyógy-gázfürdő, ritka sós-iszapos gyógyfürdő, a Palóc Múzeum. Gyönyörű vidék, fantasztikus emberek, akik nagy elszántsággal, próbálnak a nehéz körélmények mellett is valami jót hozzátenni, a csodálatos természet adta lehetőséghez. Tiszta szívből mindnyájuknak sok sikert és kitartást kívánok, hogy ez a hely széles körben a magyarok és más nemzetiségű emberek egészségét szolgálja! ? írta Maria Helman, a Holttengeri Sóbarlang Kft. ügyvezetője.