ZETApress

hírportál

Bicajozz MOL Bubival!

MOL BubiÚjabb ezer tesztelőt várunk a MOL Bubi közbringarendszer kipróbálására! ? tudatta a BKK. Újabb ezer tesztelővel bővítjük és két héttel meghosszabbítjuk a MOL Bubi nyilvános próbaüzemét. Az első ezer tesztelő túlnyomórészt jó tapasztalatokról számolt be, mi pedig a próbaüzem alatt felmerült észrevételek alapján finomhangoltuk a rendszert.

Most az eddiginél még nagyobb terhelés alatt is szeretnénk ?levizsgáztatni? a zöld bringákat és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatásokat az éles üzem beindítása előtt. Regisztrálni augusztus 2-án, szombat délelőtt 10 órától idekattintva lehet. A rendszer önkéntes kipróbálói ezúttal is féléves MOL Bubi bérletet kaphatnak ajándékba, amelynek költségeit a T-Systems állja.

Az augusztus 2-ától folytatódó nyilvános próbaüzemre való jelentkezés éppúgy zajlik, mint korábban: a jelentkezőknek a honlapon történő regisztrációt és időpontfoglalást követően augusztus 4-én, hétfőtől személyesen kell szerződést kötniük a BKK előre kiválasztott ügyfélközpontjában. Az újabb ezer jelentkező is féléves MOL Bubi bérletet kap, amennyiben a kéthetes nyílt próbaüzem ideje alatt legalább 10 alkalommal minimum 10 percet biciklizik, majd kitölti az elégedettségi kérdőívet. Részükre ezúttal a T-Systems biztosítja az ingyenes féléves hozzáférést. A MOL Bubi kipróbálása iránti igényt jól mutatja, hogy két hete az első 1000 fős keret a meghirdetés után alig egy órával betelt.

A strapabíró, GPS követővel ellátott zöld kerékpárral bringázókat már naponta lehet látni Budapest utcáin, használatukról az első ezer tesztelő túlnyomórészt kedvező visszajelzéseket adott, mi pedig az ő tapasztalataik alapján folyamatosan javítottuk a rendszert. A MOL Bubi számítógépes integrációját a T-Systems Magyarország Zrt. végzi, ők felelnek az adatkommunikációért és a speciális szoftvermegoldásokért. A rendszer névadó szponzora, a MOL jelentős, százmillió forintos nagyságrendben hozzájárul majd az üzemeltetés költségeihez is, a nyilvános próbaüzem ideje alatt pedig hosztesz munkatársaival is segíti a tesztelők szerződéskötését.

A MOL Bubi teljes egészében része lesz Budapest hagyományos közösségi közlekedési rendszerének az éles üzem elindulását követően, amelyet a rendszeres éves vagy féléves bérlettel, alkalomszerűen pedig 24 órás, 72 órás vagy hetijeggyel használhatnak majd. Jelentős indulási kedvezményekkel is készülünk: 10 napig ingyen adjuk majd a MOL Bubi napi- és hetijegyeket (a megfelelő bankkártyás biztosíték megléte esetén) azért, hogy minél többen kipróbálhassák a zöld kerékpárokat. Az első ezer magánszemély, aki az éles üzem indulásakor MOL Bubi bérletet vásárol, az éves bérlethez 18.900 forint helyett 12 ezer forintért (ötezer forint felhasználható kerettel), a féléves bérlethez 12.500 forint helyett nyolcezer forintért (háromezer forint felhasználható kerettel) juthat majd hozzá.

A közbringarendszert MOL Bubi bérlettel vagy alkalmi felhasználóként is maximum 30 perces időtartamban bármikor díjmentesen lehet majd használni. A termináloknál, a rendszer honlapján, sőt okos-telefonnal is lehetőség lesz a bankkártyás díjfizetésre. A gyűjtőállomások teljes listája és térképe idekattintva megtalálható ? tudatta a Budapesti Közlekedési Központ. S mit tehet ehhez a főszerkesztő? ? A meghosszabbított próbaüzemre elsők között regisztráltam, s bringás tapasztalataimról beszámolok majd olvasóinknak.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Tovább tesztelhetünk | ZETApress

Szóljon hozzá!