Fradi-lányok is bajnokok
Három év után újra aranyérmes a Ferencváros a Jet Sol Női Ligában, miután a döntő második mérkőzésén 1:0-s félidő után 3:0-ra legyőzte az MTK Budapestet tegnap délután a Hungária körúton. Az egyik csapat 2. győzelméig tartó párharc első felvonásán múlt hétfőn a Bihari úton hátrányból fordítva 2:1-re nyertek a zöld-fehér lányok.
Az Új Hidegkuti Nándor Stadionban a kevés helyzetet hozó I. félidő hajrájában a válogatott Fenyvesi Evelin egyéni megmozdulás végén juttatta vezetéshez a ferencvárosiakat, akik a II. félidő közepén döntötték el a találkozó és az aranyérem sorsát: a 62. percben a szünetben becserélt Pusztai Sára, a 67. percben pedig Csigi Eszter talált a hazai kapuba. A 86. percben a 27 évesen visszavonuló Németh Júlia állt be a zöld-fehér kapuba. Az FTC labdarúgónői 2015 és 2016 után harmadszor lettek bajnokok, így férfiak után a nőknél is Ferencvárosba került az NB I-es aranyérem. A legutóbbi öt női döntőben a ferencvárosi együttes volt a nyolcszoros aranyérmes MTK ellenfele.
Szolnok lett a harmadik feljutó
Teljessé vált a Merkantil Bank Liga NB II mezőnye. Azt már két hete megírtuk, hogy az NB I-be feljutó 82 pontos ZTE és 74 pontos Kaposvár helyét az élvonalból kieső MTK Budapest és Szombathelyi Haladás foglalja el, és az NB III-ba a 32-31-30 pontos Cegléd, Mosonmagyaróvár és Monor esik ki, de a helyükre feljutó NB III-as bajnokok mindegyike csak tegnap este vált ismertté.
A Nyugati-csoportban az Ajka már hetekkel ezelőtt megnyerte a bajnokságot, a Közép-csoportban a Szeged 2011 egy hete lett bajnok, ám a Keleti-csoportban a Szolnoki MÁV csak a tegnapi zárófordulóban nyerte meg a bajnokságot. A régi-új 15 csapat helyezésük sorrendjében: 3-4. Gyirmót és Vasas 65-65, 5. Budaörs 64, 6. Békéscsaba 60, 7. Soroksár 59, 8. ETO 58, 9-10. Kazincbarcika és Nyíregyháza 56-56, 11. Csákvár 52, 12. Siófok 47, 13. Vác 46, 14-15. Dorog és Tiszakécske 43-43, 16. Budafok 41 és 17. Balmazújváros 40 ponttal. Mint egy hete megírtuk, az NB II-ben a 2019/20-as bajnokság augusztus 4-én vasárnap indul.