ZETApress

hírportál

A futásnak köszönheti szerelmét Kokó

Kovács Kokó István el sem tudja képzelni, milyen ember lenne sport nélkül. A mozgás gyerekkora óta része az életének. Kevesen tudják, de profi ökölvívó karrierje mellett szinte minden sportágat kipróbált és kisfiával is szeretné idejekorán megismertetni a szülei számára fontos sportágakat ? tudatta Keresztes Niki.

Az olimpiai bajnok a megújult Fitbalance egyik arca, műsor-vezetője, aki örömmel vesz részt május 4-én a magyar sport fesztiválján. ? Amilyen emberré lettem, aki most vagyok, azt a sportnak köszönhetem. Olyan szinten szerves része az életemnek, hogy a gondolataimat, cselekedeteimet is meghatározza, hogy sportolóként élek. Az, hogy a Fitbalance egyik műsor-vezetője vagyok, szintén a sportmúltamra vezethető vissza. Nem tudok nem sportolóként élni, ez az éltető levegőm ? vallja Kokó, aki a golftól a kézilabdáig szinte minden sportágat kipróbált, majd a profi pályafutását követően amatőr triatlonosként is sikereket ér el.

? Amikor az élsportot befejeztem, hasonló erőpróbát kerestem. Először a futás jött, amihez a maraton lefutását tűztem ki célul. Az első néhány maratonom után újabb kihívásként kezdtem bele a triatlonba. Az Ironman, a teljes táv, a sportág csúcsa, ezt pedig már négyszer teljesítettem. A maratont tizenhétszer futottam le, Európa szinte minden nagyvárosában: Moszkvában, Berlinben, Madridban, Párizsban, Barcelonában, Rómában, Athénban, Bécsben, sőt háromszor New Yorkban is, most éppen a hamburgi versenyre utazunk a párommal ? mesélte a sportoló, aki szerelmét is a futásnak köszönheti.

? Kata a maratonfutásban szakmailag a magyar élvonalat képviseli, két hete a bécsi félmaratont nyerte meg hatalmas idővel és jelenleg is ő a magyar ranglista-vezető. Április 28-án vasárnap Hamburgban is együtt állunk rajthoz, ő a korosztályában még a győzelemre is esélyes. Nagyon céltudatos atléta az életem párja, akiben ugyanazokat a tulajdonságokat fedezem fel, mint magamban. A kisfiunk is elképesztően aktív, hogy sportoló lesz-e belőle, majd kiderül. A két nagy-fiamnál sem határoztuk meg előre, hogy mit mozogjanak, de az biztos, hogy minden olyan sportággal megismertetjük őt, ami a gyerekeknek fontos. Úszni mielőbb szeretnénk megtanítani, aztán jöhet a futás és az atlétika ? vázolta terveiket Kokó. Fitbalance május 4-én szombaton a Papp László Budapest Sportarénában.

Szóljon hozzá!