ZETApress

hírportál

Talma Olaszországban járt

Talmácsi Gábor és menedzsere, Stefano a hét elején Olaszországban járt, mivel elkészült Gábor új bőrruhája, amit 2010-től a SPIDI készít a magyar világbajnoknak.

A ruha ez első próba során tökéletesen passzolt rá, de a legfontosabb, hogy motorozás közben is minden szempontból megfeleljen. A ruha grafikája egyelőre még nem végleges, csak a tesztekre készült, amely február 11-én veszi kezdetét.

Előreláthatólag késni fognak a Moto2 versenymotorok, így Talmáék úgy döntöttek, hogy készítenek egy saját edzőmotort. Ez a kétkerekű nagyon közel áll a Moto2 géphez. A DORNA által előírt szabályoknak megfelel és már számos olyan alkatrésszel felszerelt, amit a vb-n is használni fog a csapat.

A futómű, a kipufogó, a kerekek, a gumi már Moto2 és hamarosan megérkezik egy versenyblokkhoz nagyon hasonlító motorblokk is, valamint a SUTER által szállított kuplung is. Ez utóbbi cég a kuplung-beszállítója minden Moto2-es csapatnak.

Talmácsi Gábor és a csapat is úgy véli, hogy ez a fejlesztett edzőmotor kiválóan megfelel a Moto2 alkatrészek kipróbálására, tesztelésére és mire megérkezik a versenygép, számos adattal rendelkeznek majd, ami megkönnyíti a motor Talmára történő beállítását.

Az első motorozásra február 11-12-én kerül sor Valenciában, ahol Talma mellett Sebestyén Péter a fiatal magyar tehetség is nyeregbe száll. Néhány nap pihenő után 15-16-án Talma tovább folytatja a munkát, de mivel superbike motorokkal is köröznek a pályán, így Péter ezen a két napon nem ülhet újra motorra, de 17-én és 19-én Barcelonában ismét mindkét magyar versenyző tesztelni fog ? tudatta a Faster Management.

Szóljon hozzá!