ZETApress

hírportál

Vidi – Honvéd az MK-fináléban

Soroksári reklámfelületA Budapest Honvéd kettős győzelemmel jutott a labdarúgó Magyar Kupa fináléjába, ugyanis a múlt szerdai 2:1-es hazai sikerét követően idegenben 1:0-s félidő után 3:0-ra múlta felül az NB II-s Soroksárt az elődöntő ma délutáni visszavágóján.

Az első perctől a Honvéd irányította a játékot, a Soroksár annak ellenére jószerivel kizárólag a védekezésre koncentrált, hogy egygólos hátránnyal kezdte a visszavágót. A hazai csapatnak gyakran mind a tizenegy játékosa saját térfelén volt. A vendégek támadtak, de a gyors kontrák elkerülése érdekében túl nagy kockázatot ők sem vállaltak, viszont a 16. percben Ben Hatira büntetőjéből így is vezetést szereztek. A gól ellenére a Soroksár nem változtatott játékán, így a kispestiek maradtak mezőnyfölényben, kapusuknak pedig mindössze egyszer kellett védenie a szünetig. A vasárnapi I. félidőbeli 0:3 helyett most csak 0:1-gyel vonultak pihenőre a hazaiak.

A folytatásban a Honvéd már nem erőltette az akciókat, így többször próbálkozhatott a másodosztályú riválisa, amely elsősorban távoli lövésekkel veszélyeztetett, de Horváth rendre védeni tudott, így a továbbjutás egy pillanatig sem forgott veszélyben. A 89. percben aztán a Honvéd egy szögletet követően Danilo lövésével, majd a 2 perces hosszabbításban egy szép akció végén Tischler fejes góljával magabiztossá tette a sikerét. Összességében 5:1-re verték meg ellenfelüket.

Tegnap este a DVSC gól nélküli I. félidő után 3:0-ra kapott ki otthon a MOL Viditől, így a fehérváriak 4:0-s összesítéssel jutottak tovább. A kispestiek úgy küzdhetnek meg a trófeáért, hogy menetelésük során nem találkoztak élvonalbeli együttessel. A Honvéd története 18. döntőjére készülhet, eddig hétszer diadalmaskodott. A finálét május 25-én szombaton rendezik a Groupama Arénában. Mivel a Vidi bajnoki reményei az FTC elleni szombati 4:1-es vereségükkel szertefoszlottak, kupagyőzelemmel szeretnék kárpótolni magukat!

Szóljon hozzá!