ZETApress

hírportál

A Final4 visszatér Sopronba

Amint az közismert, a legmagasabban rangsorolt női kosárlabda klubsorozat, az Euroliga négyes döntőjében a Sopron Basket révén idén is érdekelt magyar együttes ? tudatta Pókász Endre, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége sajtófőnöke.

2018 áprilisában egy sokáig emlékezetes Final4-nak adott otthont Sopron városa, mely során a Sopron Basket bravúros teljesítménnyel vívta ki a szakma elismerését. Az elmúlt napokban a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége intenzív egyeztetést folytatott a négyes döntő megrendezéséhez szükséges anyagi háttér megteremtése érdekében.

Ennek eredményeképpen, kormányzati támogatással, Sopron városa, az MKOSZ és a Sopron Basket összefogásával április 12-14-e között ismét Sopronban találkoznak a kontinens legjobb csapatai, hogy megvívjanak a legrangosabb európai női kosárlabda klub címért! Az erről szóló megállapodást a mai napon Kamil Novak, a FIBA európai szekciójának igazgatója és Bodnár Péter, az MKOSZ főtitkára írta alá.

Az április 12-ei pénteki elődöntőkben a Sopron Basket a címvédő UMMC Jekatyerinburggal csap össze, míg a Dinamo Kurszk a cseh ZVVZ USK Praha együttesével néz szembe. A szezont a bronzmérkőzés és a döntő zárja április 14-én vasárnap. A kezdési időpontokról és a jegyárakról idejében tájékoztatást fognak adni a szervezők.

? Sopron már bizonyította, hogy remek házigazda, legyen szó a 2015-ös Európa-bajnokságról, különböző utánpótlás tornákról, vagy a tavalyi Euroliga Final Four-ról. Örömmel térünk vissza a 2019-es Final Four-ra, amely Magyarország Kormánya, a klub, a város és a Magyar Kosárlabdázók Országos szövetségének összefogásának köszönhetően várhatóan ugyanolyan jól megrendezett esemény lesz, mint a tavalyi. A soproni egy hozzáértő és szenvedélyes közönség, és biztos vagyok benne, hogy csodálatos hangulatot fognak teremteni a női kosárlabda egy újabb ünnepéhez ? mondta Kamil Novak, a FIBA Európai ügyvezető igazgatója.

? A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége örömmel segíti az újabb rendezést. Külön köszönet a magyar kormánynak, hogy mellénk álltak, s anyagilag is támogatták a női klubkosárlabda európai ünnepét. Magyarországon a sport stratégiai terület, egyre több rangos sporteseményt szerveznek, mert egy vendég- és sportszerető nép vagyunk. Ebbe a sorba kiválóan illeszkedik az európai kosárlabdázás egyik legrangosabb eseménye, a Női Euroliga FinalFour. Biztos vagyok benne, hogy a résztvevők ismét remekül érzik majd magunkat Sopronban, mi a Sopron Baskettel karöltve mindent megteszünk azért, hogy egy emlékezetes, sikeres tornát rendezzünk ? adott hangot örömének Szalay Ferenc, az MKOSZ elnöke.

? Nemcsak a Sopron Basket tért vissza a Final4-ba, hanem a Final4 is visszatért Sopronba. Számomra ez egyet jelent azzal, hogy nincs lehetetlen! Köszönöm mindazoknak ? kiemelten Magyarország Kormánya, Sopron Megyei Jogú Városa és az MKOSZ ?, akik lehetővé tették számunkra, hogy mindez megtörténhessen! ? mondta el büszkeséggel Török Zoltán, a Sopron Basket ügyvezetője.

Szóljon hozzá!