ZETApress

hírportál

Készülünk a hoki vb-re

Nyilvános a jégkorong-válogatott vb-felkészülési programja, kialakult az Erste Liga-negyeddöntők párosítása. Az Erste Liga nyilvános választásán a középszakasz-első FTC-Telekom a Vienna Capitals II-t, az UTE a Fehérvári Titánokat, a DEAC a Gyergyói HK-t választotta ellenfélül, míg az SC Csíkszereda a megmaradó Corona Brassóval mérkőzhet.

A magyar válogatott Svédországgal kezd, majd kétszer játszik a lengyelekkel, egyszer-egyszer Szlovéniával, Olaszországgal és Nagy-Britanniával. Az asztanai divízió 1/A csoportos világbajnokság április 29-én kezdődik ? tudtuk meg a délutáni sajtótájékoztatón, melyet a magyar válogatott világbajnoki felkészüléséről és a magyar bázisú nemzetközi jégkorongbajnokság ? az Erste Liga ? rájátszásáról tartott a Magyar Jégkorong Szövetség.

A válogatott programjáról Egri Gergely sportigazgató elmondta: az első edzőtáborra Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány irányítása mellett március 18?28-a között kerül sor, a másodikra pedig április 01?19-e között. Ez utóbbi során hat mérkőzést játszik a csapatunk, éspedig a következő ellenfelekkel és helyszíneken:

április 05-e Magyarország?Svédország (Tüskecsarnok)
április 10-e Magyarország?Lengyelország (Miskolci Jégcsarnok)
április 12-e Magyarország?Lengyelország (Miskolci Jégcsarnok)
április 17-e Magyarország?Szlovénia (Tüskecsarnok)
április 20-a Magyarország?Olaszország (Anglia)
április 21-e Magyarország?Nagy-Britannia (Anglia)

A divízió 1/A csoportos világbajnokságot ebben az évben Kazahsztán fővárosában, Asztanában rendezik. Az 5 fordulós program magyar idő szerint:

1. április 29-e hétfő 08:30 Magyarország?Dél-Korea, 12:00 Litvánia?Fehéroroszország, 15:30 Szlovénia?Kazahsztán

2. április 30-a kedd 12:00 Dél-Korea?Szlovénia, 15:30 Fehéroroszország?Magyarország, május 01-je szerda 12:30 Kazahsztán?Litvánia

3. május 02-a csütörtök, 08:30: Litvánia?Magyarország, 12:00 Fehéroroszország?Szlovénia, 15:30 Dél-Korea?Kazahsztán

4. május 03-a péntek 15:30 Magyarország?Szlovénia, 04-e szombat 10:00 Dél-Korea?Litvánia, 13:30 Kazahsztán?Fehéroroszország

5. május 05-e vasárnap 08:30 Szlovénia?Litvánia, 12:00 Fehéroroszország?Dél-Korea, 15:30 Kazahsztán?Magyarország

Egri Gergely kitért arra is, hogy az egyetemisták és főiskolások válogatottja Vas Márton vezetésével ? 1966 után először ? március elsejétől részt vesz a Téli Universiaden, ahol cél a helytállás! Itt olyan ellenfeleink lesznek a csoportkörben, mint Japán, az Egyesült Államok, Csehország, Oroszország és Szlovákia. A sportigazgató beszélt arról is, hogy nagyot lépett előre a magyar jégkorong ebben a szezonban. A Fehérvár AV19 három év szünet után bejutott az EBEL rájátszásába, valamint playoff-kvalifikációs helyen végzett a szlovák Extraligában a DVTK Jegesmedvék és a MAC Újbuda is. Ezzel párhuzamosan az Erste Liga színvonala sem zuhant, az eddigiek során nagyszerű mérkőzéseket láthattunk, és még nagyobb izgalmakra számítunk a február 26-án kezdődő playoffban is.

Szőke Álmos, az Erste Liga elnöke egyebek közt kifejtette, hogy nem kellett csalódnunk, az utóbbi évek két döntősének távozásával sem zuhant a színvonal. A bajnokság kompetitívebb lett, nőtt az izgalmas és kiszámíthatatlan mérkőzések száma. A tradicionális nagycsapatok nagy része újra nagycsapat lett, különösen igaz ez a Fradira és az Újpestre. Az új csapatok belépése nem hígította a mezőnyt, a visszatérő DEAC az élmezőnyhöz csatlakozott, a Gyergyói HK megállta a helyét, a Hokiklub Budapest és a Schiller-Vasas HC pedig ha lassan is, de belenőtt a ligába, és mindez a Vienna Capitals II-t is arra késztette, hogy sokkal versenyképesebb legyen, mint tavaly. Ennek bizonyítéka, hogy a bécsi farmcsapat második szezonjában bejutott a negyeddöntőbe. További jó hír, hogy talán az erdélyi jégkorong erősebb, mint az utóbbi években bármikor, ezzel sokat hozzátesz a liga értékeihez. A szezon talán legörömtelibb fejleménye pedig az, hogy több tér és lehetőség nyílt a fiatalok játékosok előtt, akik közül nagyon sokan éltek az eséllyel. Az alapszakasz végére és a középszakaszra eltűnt a szakadék a nagyok és a kicsik között. Mindemellett a liga költségvetése átláthatóbb lett, sokkal hamarabb kaptak a csapatok információkat a megszerezhető összegekről. A-VIP kiszolgálás javult, minden csapat felzárkózott a lehetőségekhez mérten.

Szabados Richárd, az Erste Liga alelnöke ? mint a névadó szponzor Erste Bank képviselője is ? az előttünk álló hetekkel kapcsolatos várakozásait és a liga jövőjét érintő elképzeléseket ismertette. Azt mondta, hogy teljesen kiszámíthatatlan playoff előtt állunk, a végső győzelemre esélyes csapatok száma sosem látott mértékben magas. Szabados reméli, hogy mindez a színvonal emelkedése mellett a közönség számának növekedésével is együtt fog járni, nemcsak Erdélyben, hanem itthon is. Ez a jövőre nézve is az egyik legfontosabb feladat: jobban jelen lenni a sport-közvéleményben, fokozni az érdeklődést a régió legperspektivikusabb jégkorong-bajnoksága iránt, becsábítani a csarnokokba az embereket. Ez Szabados Richárd szerint pusztán a vágyak alapján nem megy, szisztematikus munkára és profizmusra van szükség úgy a klubok, mint a liga részéről. A következő szezonra az a cél, hogy egy hasonlóan izgalmas ligát hozzunk össze, hogy a jelenlegi csapatok tovább erősödjenek, és lehetőség szerint újakat is bevonjunk. Elvi síkon több csapat is érdeklődött a csatlakozásról, külföldről is, ami mindenképpen pozitív megerősítés arról, hogy jó az irány. Az alelnök kitért arra, hogy folytatni szeretnék a wokshop-sorozatot amiben szakmai témákat osztanak meg a csapatokkal ? neves külföldi vendég előadókkal közösen ?, mert ez erősíti a színvonalat, mind klubvezetésben, mint sportszakmailag. A magyar jégkorong bázisa szabad szemmel láthatóan szélesedik, összegzett Szabados, az Erste Liga az a bajnokság, amely ebből mindenekelőtt profitálhat, de ez fordítva is így van: a magyar jégkorong alapvető érdeke, fejlődésének záloga az erős magyar bázisú bajnokság.

Az FTC-Telekom vezetőedzője, Fodor Szabolcs bejelentette, hogy a Vienna Capitals II-t választja ellenfélnek. Mint kifejtette: kielemezték az ellenfeleket, ezután döntöttek a bécsiek mellett, de tudják, hogy nem vár rájuk ujjgyakorlat. Christian Dolezal, a Capitals sportigazgatója arról beszélt, hogy a nyári változások után jó irányba indult el a csapat, és nagy dolog, hogy bejutottak a rájátszásba. Készülünk a Fradi ellen. Most új szezon kezdődik, a lehető legjobban szeretnénk felkészülni a negyeddöntőre.

Az UTE részéről Dömötör Róbert elnökségi tag közölte a választást: a lila-fehérek a Fehérvári Titánokkal küzdenek: A Fehérvárnak és a Gyergyónak is meg van az erőssége és a gyengesége, hosszas mérlegelés után a Titánokat választottuk. A fehérvári klub részéről Szélig Viktor általános igazgató azt mondta, hogy szoros meccseket játszott a két csapat az alapszakaszban: Más koncepció alapján működik a két klub, nálunk sok a fiatal, fontos a tanulási folyamat során, hogy a playoff légkörbe is belekóstoljanak. Az UTE az esélyes, de nem feltett kézzel megyünk ki a jégre. Nem hiszem, hogy nagy számban lesznek EBEL-játékosok a Titánok keretében, hiszen a cél, hogy azok edződjenek nagyobb nyomás alatt, akik kiharcolták a rájátszást.

Fodor András a DEAC részéről a Gyergyói HK-t választotta, és ezt azzal indokolta, hogy a csapat játéka hatékonyabb volt ezeken a meccseken, mint a Brassó ellen. Az alapszakaszban a négy találkozóból hármat a debreceniek nyertek. Bereczky Szilárd, a Gyergyó általános igazgatója azt mondta, a csapat az elsődleges célját elérte a rájátszásba jutással: A DEAC jó ellenfél nekünk, mert így kevesebbet kell utaznunk. Új harc, új bajnokság kezdődik a rájátszásban. Az edzőcserék után úgy látjuk, megtaláltuk a csapat igazi arcát. Reméljük, ezt a rájátszásban is meg tudjuk mutatni.

A negyedik párban a Csíkszereda és a Brassó találkozik. Csató Kovács Imre a Csíkszereda képviseletében arról beszélt, hogy az alapszakasz második helye után pár rossz meccs a középszakaszban azt eredményezte, hogy kiélezett párharc vár a csapatra már a negyeddöntőben. Greg Lindqvistet, a Brassó vezetőedzőjét nem érte meglepetésként, hogy a Csíkszeredával fognak találkozni: Szoros meccseket játszottunk ellenük ebben a szezonban, apróságok döntöttek. Jó érzésekkel kezdjük a rájátszást, tudjuk, hogy nyerhetünk, ha összetartunk és úgy teljesítünk, ahogy korábban. Továbbra is fontos lesz a jó kapusteljesítmény, az összpontosítás, a jó emberelőnyös és -hátrányos játék. Mindenki százszázalékos állapotban van, és éhesen várja a rájátszást.

A DEAC és a Gyergyó párharca február 26-án kedden kezdődik, a második találkozó egy nappal később lesz szintén Debrecenben. A többi negyeddöntő első mérkőzéseit február 28-án csütörtökön rendezik. Minden párharc négy győztes meccsig tart. Az elődöntő előtt újabb ellenfélválasztás következik. Változást jelent az eddigiekhez képest, hogy döntetlen esetén 5 perc hosszabbítás helyett további harmadokkal, négy a négy elleni játékkal folytatódnak a mérkőzések.

Szóljon hozzá!