ZETApress

hírportál

Jól kezdte a Fradi a tavaszt

Böde Dani gólörömeA listavezető Ferencváros a cserejátékos Böde Dani találatával 10.027 néző előtt gól nélküli I. félidő után 1:0-ra legyőzte a vendég Honvédet a labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójának tegnap esti zárómeccsén. A másfél hónapos szünetben a vendégek 29 ponttal a 4. helyen várták a tavaszt.

Az I. félidőben a Ferencváros meddő mezőnyfölényben játszott, fél óráig ugyanis még helyzetet sem tudott kialakítani. Addigra viszont a kispestiek már két nagy lehetőséget puskáztak el. Davide Lanzafame ollózásával veszélyeztetett először a házigazda, majd Varga Roland szabadrúgását mentette bravúrral Gróf Dávid.

A fordulást követően az FTC nagyobb sebességi fokozatra kapcsolt, és saját térfelén tartotta a vendégcsapatot, amely csak Gróf bravúrjaival tudta megőrizni hálóját a góltól. Idővel azonban kijött a szorításból a Honvéd, ráadásul gólhelyzetekig is eljutott a túl bátran kitámadó Ferencvárossal szemben, amelynek középpályás védőmunkája ekkor nem volt kellően hatékony. A 82. percben Böde Danit nem tudták szerelni a kispestiek: az alig hat perce pályán lévő cserejátékos két védő között is lövéshez jutott, és közelről nem hibázott. Mivel a parázs hajrában nem esett több gól, nyert a házigazda a Groupama Arénában.

A Fradi pályaválasztóként már 30 mérkőzésen nem kapott ki a bajnokságban, a kispestieket a szezon során másodszor győzte le 1:0-ra. A Honvéd már hat forduló óta nyeretlen: három döntetlen mellett harmadszor szenvedett vereséget. Mint tegnap délután megírtuk, otthon az MTK 2:1-re kikapott Pakstól. A 19. forduló vidéki eredményei: DVSC ? ÚFC 0:0, DVTK ? Zsóry SE 1:1 (0:0), Haladás ? Várda 0:1 (0:0) és MOL Vidi ? PAFC 0:3 (0:0).

Szóljon hozzá!