200 milliós sporttámogatás
A 2018-ban benyújtott és az idén január végéig elbírált pályázatok nyomán 200 millió forint támogatást oszt szét a Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ) 279 kis és közepes sportegyesület között a több mint két éve elindított Hiszek Benned! program keretében ? tudtuk meg a Magyar Sport Háza földszinti tárgyalójában.
Deutsch Tamás, a SOSZ elnöke ma déli sajtótájékoztatóján egyben kiemelte, hogy a program az idén is folytatódik és a támogatási összeg legalább 200 millió forint lesz. Hangsúlyozta, hogy a Hiszek Benned! program keretében 2,5 év alatt immár 500 millió forinthoz jutottak a kis és közepes sportegyesületek, melyek között a 2017 májusában zárult első és a 2018 márciusában befejeződött második ütemben egyformán 150-150 millió forintot osztottak szét.
? Évtizedes adósságot törlesztünk ezzel az átfogó sporttámogatási programmal, amelyen keresztül fejlesztési forrásokhoz juthatnak a kis és közepes sportegyesületek ? jelentette ki Deutsch Tamás. Kiemelte, a támogatással az a céljuk, hogy a sportegyesületek növelni tudják a tehetséggondozó, utánpótlás-nevelő munkájuk hatékonyságát, minél inkább be tudják vonni a sporttevékenységekbe az utánpótlás korosztály tagjait, és növekedjen a versenyengedéllyel rendelkező utánpótlás korú sportolók létszáma. A sportegyesületek toborzó események szervezésére, versenyeztetési és nevezési díjak finanszírozására, sporteszközök beszerzésére, vagy a sport-szakemberek foglalkoztatásához és a létesítményhasználathoz kapcsolódó kiadások fedezésére használhatják fel a támogatási összeget.
? Megítélésem szerint ez az esélyteremtésnek is egy fontos programja, hiszen Magyarországon csaknem ezer kis és közepes sportegyesület működik, amely gyakran egyedüli egy adott településen, és általában két-három sportággal foglalkozik ? mondta Deutsch Tamás. Bejelentette, hogy a SOSZ alapításának 30. évfordulója alkalmából február 15-én pénteken a Groupama Arénában gálaesten díjazzák az elmúlt három évtized legeredményesebb magyar sportegyesületeit. Hozzátette, hogy május 6-án hétfőn, a Magyar Sport Napján megrendezik a sportegyesületek országos találkozóját, melyen előadásokat tartanak az utóbbi harminc évben történtekről, valamint a sportegyesületek jelenét és jövőjét is befolyásoló tényezőkről.
? Szeptember 8-án vasárnap, a SOSZ alapításának napján ünnepi közgyűlést szeretnénk rendezni, amelyen a legsikeresebb olimpiai és paralimpiai versenyzőket adó sportegyesületek vezetőit, valamint sportszervezeteket fogjuk díjazni ? tette hozzá Deutsch Tamás, majd beszámolt arról is, hogy a SOSZ elkészítette a tavalyi év legsikeresebb sportegyesületeinek listáját. A megszerzett olimpiai pontok alapján számított nem hivatalos rangsor élén az Újpesti Torna Egylet végzett, 2. a Budapesti Honvéd SE, 3. az MTK Budapest.
Deutsch Tamás elmondta, hogy a kormány decemberben elfogadta a SOSZ javaslatát, melynek nyomán tíz vidéki nagy sportegyesület részesül összesen kétmilliárd forintos támogatásban. A fővárosi klubok közül hat 2013 óta jut hozzá külön támogatáshoz, ezt kívánta vidékre is kibővíteni a SOSZ. Az elnök szerint nem egyszeri juttatásról van szó, hanem külön programként a következő években is folytatódni fog.
2018 év végén kétmilliárd forint került felosztásra tíz vidéki sportszervezet sportszakmai többletfeladatainak ellátásához. A Diósgyőri VTK, a Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft, a Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft, a Debreceni Egyetemi Atlétikai Club és a Pécsi Egyetemi Atlétikai Club egyenként 220-220 millió forintot, míg a Szombathelyi MÁV Haladás Vasutas Sportegyesület, a Szekszárdi Sportközpont Nonprofit Kft, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola, a Dunaferr Sportegyesület és a Tatabányai Sport Club 180-180 millió forinttámogatást nyert el.