ZETApress

hírportál

Sárkányhajós ünnepünk

Ünnepeltek sárkányhajósaink. A sportág itthon 21 éves múltra tekint vissza, és a Magyar Sárkányhajó Szövetség tavaly ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját. A 2018-as esztendő különös jelentőségű volt, hiszen a sportolók a világversenyeken összesen 45 érmet szereztek.

Júliusban Magyarország megrendezte a sárkányhajózás történetének idáig legnagyobb létszámú IDBF Sárkányhajó Világbajnokságát. A szegedi világversenyen 5 kontinens 28 országának, 140 klub legénységének 6200 versenyzője vett részt ? tudatta Bányász Árpád. Fotóink: Vörös Nándor felvételei.

A budapesti ünnepségen Sárfalvi Péter, az EMMI nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár kiemelte az elmúlt 21 évben többször is bizonyított a sárkányhajósport. ? Tavaly egy fantasztikus hazai rendezésű világversenynek lehettünk részesei Szegeden. Ezen a vb-n a profi szervezés óriási magyar sikerekkel párosult, így nem is lehetett más, mint egy hatalmas sportos fieszta ? emlékeztetett Sárfalvi Péter minden idők legnagyobb sárkányhajó-világbajnokságára.

Mike Thomas, a Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség (IDBF) elnöke elmondta, hogy a 21 éves magyar szövetségnek elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a sárkányhajósport nemzetközileg sokat fejlődjön. A sportvezető hangsúlyozta, hogy Magyarország három világversenynek is otthont adott már, ezzel kapcsolatban méltatta a magyar szövetség aktivitását, szervező munkáját.

Járosi Péter, a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke a rendezvényen kitüntetéseket adott át azoknak a sportembereknek és támogatóknak, akik munkájukkal hozzájárultak az elmúlt 21 év sikereihez. ? Tagszervezete vagyunk a nemzetközi és az európai szövetségnek, itthon a Magyar Sárkányhajó Szövetség tagja volt a Nemzeti Sportszövetségnek, később a Magyar Olimpiai Bizottság nem olimpiai szekciójának, majd alapítói voltunk a Nemzeti Versenysport Szövetségnek, és mindenhol megálltuk, megálljuk a helyünket ? mondta köszöntő beszédében az elnök.

A 20 éve evezünk együtt nevű jubileumi ünnepségen bejelentették, hogy megjelent egy kiadvány, amely a Magyar Sárkányhajó Szövetség eddigi éveit öleli fel, címe: A sárkányhajósport 1+20 éve.

Szóljon hozzá!