Dobogón a Mikulás Rallye-n
Tim Gábor új autóval dobogós a Mikulás Rallye-n. A több nehézséget, három kiesést, de végül kategória 3. helyet hozó Rallye2 szezon végeztével volt hiányérzet Tim Gáborban és a JG2 Racingben. A bemutatkozó év ugyan hozott győzelmet és sikereket, de a murvás versenyeken nem sikerült bizonyítani.
Emiatt a JG2 Racing egy új autóval indította a Tim Gábor ? Timár Tamás kettőst az év végi Mikulás Rallye-n. A cél egyértelmű volt, a Peugeot 208 R2-vel való megismerkedés és murvás versenyek tanulása ? tudatta Bende Imre sajtófőnök.
Miután egy rövid teszten sikerült megismerkedni a francia márkával, a Tim ? Timár páros bizakodva várta a futamot. Ugyan az első gyorsaságin csak a 6. időt autózták a 16 fős kategóriában, sikerült növelni a tempón. A következő szakaszon már a 2. idővel érkeztek. A további három szakaszon is a 2-3. helyen álltak, és végül a harmadik helyen zárták a versenyt. Volt ugyan esélyük megszerezni a 2. helyet is, de a számukra kedvező utolsó szakaszt törölték, így nem sikerült még előrébb lépni.
? Nem titok, nem szeretem, vagyis eddig nem szerettem a murvás versenyeket. Hét év gokartozás és közel nyolc és pályaversenyzés után rendkívül idegen volt számomra a murvás talaj. Az idei szezonban szenvedtem a murvás futamokon, nem tudtam felépíteni a tempót. Így jól jött, hogy egy másik autóval, lényegében újra kezdhettem a tanulást. Úgy érzem sikeresen vettük az akadályt. Kategória harmadik hely nem rossz, de lesz még jobb is! Sajnálom, hogy törölték az utolsó kör-gyorst, ott jók lettünk volna. Köszönöm a csapatnak és támogatóinknak, hogy ismét lehetőséget kaptunk! ? nyilatkozta Tim Gábor a verseny után. A páros idei szezonja még ezzel a futammal sem ért véget, az év végi hungaroringi Szilveszter Rallye-n újra autóba ülnek!