ZETApress

hírportál

Szuperre hajt a Fradi

Varga ZsoltSzeptember vége óta 17 tétmérkőzést játszottak az FTC férfi pólósai. Tizenhatszor győztek és csak a sokak által a világ legjobb csapatának tartott Pro Recco otthonában kaptak ki 9:6-ra a BL-csoportkörében. A Ferencváros tegnap 13:8-ra győzött az Eger ellen a Komiban rendezett bajnokin.

? Nagyon jól bírják a sorozatterhelést. Volt olyan, hogy a repülőtérről egyenesen a népligeti uszodába mentek meccset játszani ? kezdte Takács Gábor a találkozó utáni beszélgetést Varga Zsolttal, a zöld-fehérek vezetőedzőjével. A 2015. novemberi Eger elleni Magyar Kupa negyeddöntőjükről idekattintva olvashatunk.

V.ZS: Szerencsére elég bő a keretünk. De azért például a keddi mérkőzésen is látszottak már a fáradtság jelei. Sokszor lemaradtunk éles szituációkban.

? Tavasszal másodszor is megnyerték az Európa Kupát. Pénteken pedig az európai Szuperkupáért mérkőznek meg a Bajnokok Ligája-győztes görög Olympiakosszal a Komjádi uszodában. Gálamérkőzésre készülnek vagy presztízscsatára?

V.ZS: Természetesen mint mindig, most is nyerni akarunk, ahogy nyilván a görögök is, akik évek óta az európai elithez tartoznak. Külön motiváció számunkra, hogy itthon játszhatunk. Most is nagyon számítunk lelkes közönségünkre.

? Hosszabb ideje nélkülözik szerb olimpiai bajnokukat, Nikicet.

V.ZS: Sajnos Slobodan deréksérüléssel bajlódik. Csak akkor számítok rá, ha teljesen felépül. lesz. Nem kockáztathatom a játékos egészségét.

1 hozzászólás

  1. Drámai küzdelemben nyerte meg a Szuperkupát a Fradi. Félidőben az Olympiakos vezetett 4:2-re, majd a zöld-fehérek 5:4-re fordítottak. Görög egyenlítés után az FTC 7:5-re elhúzott, ám a BL-győztes kiegyenlített, így a találkozó a rendes játékidőben 7:7-es döntetlennel zárult. A magyar bajnokcsapatból Varga Dénes háromszor, Stefan Mitrovic kétszer, míg Kállay Márk és Aaron Younger egyszer-egyszer talált a hálóba. Vogel Samu végig nagyszerűen védett. Az ötméteres dobások során a ferencvárosiak összpontosítottak jobban és végül 11:9-re győztek. Az FTC 1977 és 1979 után harmadszor bizonyult a kontinens legjobbjának.