Attila ezüsttel tért vissza
Újra ringben Koncz Attila, Kunkli Tivadar tanítványa. Márciusi sérülését követően, hosszú lábadozás után visszatért a ringbe Koncz Attila, a HELL Racing Team K1 versenyzője. Az ifjú harcost Kunkli Tivadar készítette fel az amatőr világbajnokságra, ahonnan szép eredménnyel tért haza ? tudatta Tóth Liliána.
Koncz Attila tavaly októberben csatlakozott a magyar energiaital-gyártó sportolói csapatához, a HELL Racing Teamhez, és év végéig számos sikert könyvelhetett el. A 2017-es TEK Gála egyik legizgalmasabb meccsét köszönhettük Koncznak még úgy is, hogy csak vendégként szállt ringbe. Az estére Kunkli Tivadar, a thai-boksz legenda készítette fel, aki ekkor látta meg a tehetséget a fiatal sportolóban. Idén már együtt kezdték a felkészülést az újabb megmérettetésekre. Márciusban Koncznak váratlan lehetősége adódott részt venni egy világbajnokságon Lengyelországban, ahol a mérkőzés közben kiugrott a válla, ezért orvosai hónapokra eltiltották a meccsektől.
Mostanra azonban Koncz felépült és újra ringbe szállt Olaszországban, a The Unified World Championship rangadón. A tornát október 31-e és november 4-e között rendezték meg Carrarában. Koncz 81 kilogrammos súlycsoportban indult, ahol a döntőben egy erős ukrán ellenféllel találta magát szemben. A mérkőzés nagyon szoros volt, Attila rúgásai dominánsabbak voltak a küzdelem során, de vetélytársa több ütése is betalált, ezzel pontelőnyhöz jutott és végül az ő keze lendült a magasba.
? Nem szomorkodom, örülök, hogy végre ismét versenyezhetek, és szerintem kezdésnek nagyon jó egy világbajnoki ezüstérem. Nem sokon múlott a győzelem, de jó visszajelzés arról, hogy milyen irányba kell még fejlődnöm. Már várom a következő meccset, remélhetőleg ott még jobb eredményt érek el! ? mondta a 23 éves versenyző.
? Örülök, hogy részt tudtunk venni ezen a színvonalas rendezvényen, és nagyon elégedett vagyok a versenyzőmmel. A döntőben erősebb ellenfelet kapott, akivel szemben szépen helyt állt, de jogos eredmény született. Levontuk a tanulságokat, fel tudtuk mérni, hol tartunk a felkészülésben és milyen irányban kell még fejlődnünk, így minden erőnkkel azon leszünk, hogy a következő meccsre elérjük a célunkat ? értékelte a verseny történéseit Kunkli Tivadar.
Attila következő megmérettetése november 17-én szombaton lesz Romániában, ahol profi övmeccsen száll ringbe a Mix Kombat Gálán. Koncz múlt évben győzelmet aratott ezen a tornán, most a tavalyi másik győztessel kell megmérkőznie a bajnoki címért. Aznap kerül megrendezésre a már hagyománynak számító TEK Gála is, így ismét pofonoktól lesz hangos a BÖK Csarnok. Ahogyan lenni szokott, az eseményen idén is tiszteletét teszi egy küzdősport legenda: Remy Bonjasky háromszoros K1 világbajnok hazánkba látogat, hogy a Terrorelhárítási Központ tagjainak edzést tartson, majd a közönség soraiból szemlélhesse a TEK Gála mérkőzéseit. Azonban még a felkészítés előtt egy új sportágban próbálja ki magát az Avalon Parkban: november 14-én szerdán 19 órakor és a HELL Kart & Event Center miskolctapolcai gokart pályáján küzd meg négy-keréken a thal-box legenda Kunkll Tivadarral és tanítványával, a K1 Európa-bajnok Koncz Attilával.