ZETApress

hírportál

Két aranyos Bácsi

Bácsi Péter ismét aranyérmet nyert birkózó-világbajnokságon, miután a 82 kilogrammosok döntőjében hazai közönség előtt pontozással nyert a török Emrah Kus ellen. Bácsi még 2014-ben a 80 kg-ban szerzett vb-címet, amelyet most Budapesten megismételt.

? Ennél nagyobb álma nem is lehet az embernek; ez sportolói karrierem csúcsa. Nagyon nehéz mérkőzés volt, de ilyen közönség előtt nem is lehetett volna veszíteni. Kicsit engem is meglepett, hogy mennyire jól ment ma a birkózás. Az előző meccseimen alig bírtam akciót csinálni, de amikor legjobban kellett, sikerült. Akinek ilyen szurkolói vannak, annak bármi sikerülhet! ? mondta Bácsi. Péter a fiaival is szokott birkózni, akik természetesen szorítanak édesapjuk sikeréért a vb-n. A világ- és Európa-bajnok birkózónak jól sikerült a formaidőzítése, a csütörtöki elődöntő után a nagyobbik fia társaságában válaszolt az újságírók kérdéseire.

A Fradi kiválósága az edzések után rendszeresen beengedi a szőnyegre a gyerekeit. ? Főleg a nagyobbik fiam, Petike szeret összecsapni velem, Benedek, a kisebbik még csak kóstolgatja ezt a fajta mozgást, de hát ő még picike ? kezdte Bácsi. ? A nagyobbik fiam már a csütörtök esti elődöntő után kérdezte, hogy mikor birkózunk. A felkészülés és a világbajnokság miatt egy picit kevesebbet voltunk együtt, és nyilván hiányolt ? mondta Péter, aki a döntőig tartó menetelésével kapcsolatban kiemelte, mindig jól sikerült megválasztania az iramot.

? Úgy gondolom, hogy az ellenfeleimet az általam diktált irammal őröltem fel. Sokszor elképzeltem, hogy a hazai vb-n meg sem állok a döntőig, de azt nem gondoltam, hogy mindezt így valósítom meg. Az elődöntőben komoly hátrányból kellett fordítanom, de hát akinek ilyen szurkolói vannak, annak bármi sikerülhet ? mondta Bácsi Péter, aki az elődöntőben 4:0-s hátrányból fordított, és végül 12:4-re győzött technikai tussal a kirgiz Atabek Azisbekov ellen.

Korpási Bálint ezüstérmet nyert a budapesti birkózó-világbajnokságon. A magyar birkózó a 72 kilogrammosok döntőjében a német Frank Stäbler ellen lépett szőnyegre és pontozással szenvedett vereséget. Ez volt a magyar csapat első ezüstérme a világbajnokságon, azt követően, hogy csütörtökön Barka Emese bronzérmet szerzett. ? Jól tartottam magam a megbeszélt taktikához, de egy pillanatra sajnos kihagyott az agyam, és ekkor ellenfelem ki is tudott tolni a körből. Ezzel a nüánsznyi különbséggel lett övé az aranyérem, amit nagyon sajnálok! ? nyilatkozta Korpási Bálint a döntő után. Kulcsár Krisztán, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is gratulált Korpásinak a második helyéhez. ? Örülök az ezüstéremnek, ez óriási lökést adhat Bálintnak a tokiói olimpiára. Gratulálok! ? mondta.

Torba Erik vigaszágon!

Hatalmas csatákat és mérsékelt sikereket hozott magyar szempontból a napközbeni pénteki program a birkózó-világbajnokságon. A 87 kg-os kategóriában Lőrincz Viktor magabiztos győzelemmel (5:1) kezdett az amerikai Martinez ellen, utána azonban vitatható körülmények között, egy intésnek köszönhetően szenvedett vereséget 3:3-as állást követően az idei Európa-bajnok, georgiai Kobliasvilitől. ? Nem érzem jogosnak az intést, nem Viktor volt a passzívabb. Nagyon sokat készültünk erre a világbajnokságra, sajnálom, mert akár döntő is lehetett volna belőle ? nyilatkozta dühösen a meccs után Sike András szövetségi kapitány.

A 67 kilós Krasznai Máté előbb 0:5-ről fordítva 6:5-re verte a kínai Tijant, utána viszont esélytelen volt a dán Bjerrehuusszal szemben, aki tusolta. ? Tudtam, hogy erre fogja csinálni a karberántást. Mikor védeni akartam, rám kontrázott. Visszagondolva, lehet, hogy le kellett volna mennem inkább. Végül úgy kerültünk földre, hogy ő fogott bele ? elmélkedett Krasznai.

60 kg-ban Torba Erik úgy maradt alul az Eb-ezüstérmes Ciobanu ellen, hogy 3-3 lett a vége, de az utolsó akciót a moldáv csinálta, így a szabályok értelmében utóbbi diadalmaskodott. ? Az első meccs mindig vízválasztó, sajnos ez nem tartozott a könnyebb, ráhangoló találkozók közé. Tényleg csak egy hajszálon múlt, de épp annyival kaptam ki. Azt gondolom, hogy amit tudtam, megtettem, ez sült ki belőle ? mondta Torba. Bejutott a 60 kilogrammosok döntőjébe az Eriket is legyőző Eb-ezüstérmes moldovai Ciobanu. A Budapesti Honvéd Eb-ötödik helyezettje ma tehát a vigaszágon folytathatja a budapesti birkózó-világbajnokságot. Első ellenfele az Eb-ötödik, junior világ- és Európa-bajnoki érmes német Kinsinger lesz majd a vigaszág első fordulójában!

Két olyan magyar birkózó lépett szőnyegre péntek délelőtt a Papp László Budapest Sportarénában, akiknek csütörtökön ugyan nem sikerült kiharcolniuk az elődöntőbe jutást, ám a vigaszágon kaptak még egy esélyt a bronzmérkőzés kivívására. A 63 kg-os súlycsoportban szereplő Váncza István a junior világ- és felnőtt Európa-bajnok, török Rahman Bilici ellen lépett szőnyegre, aki ellen nem volt esélye: riválisa 9:0-ra győzött. ? Az volt a célom, hogy legalább egy bronzérmet szerezzek ezen a világbajnokságon, ami nem csoda, hiszen mindig magasra teszem a lécet magammal szemben. Sajnálom, hogy ez most nem sikerült? ? kesergett Váncza.

Kiesett a vigaszágon az 55 kilós Andrási József is, aki nem bírt a kínai Caóval: az ázsiai technikai tussal, 10:0-ra verte a BHSE birkózóját. ? Azért kár ezért a vereségért, mert néhány hónappal ezelőtt egyszer már legyőztem ezt a fiút, ráadásul elég simán. Ma viszont valamiért nem ment ellene? Hozzátenném, hogy rengeteget kellett fogynom, hogy súlyomnál legyek ? mondta Andrási.

1 hozzászólás

  1. Minden vb-n szerepelt magyar birkózónak jár az elismerés, a rendezés pedig a külföldiek szerint is nagyszerű volt! Szép volt lányok, szép volt fiúk!!!