ZETApress

hírportál

Bronzéremért birkózunk

Olejnik Pavlo a szőnyegenAz annak idején még ukránként Eb-arany- és vb-bronzérmet szerző Olejnik Pavlo a bronzéremért szállhat harcba a ma esti programban. 97 kilogrammos versenyzőnk küzdelem nélkül jutott tovább a negyeddöntőbe, mivel az argentin Ricardo Adrian Baez nem jelent meg ellene a szőnyegen.

A folytatásban már az elődöntőbe jutásért szállt harcba a kanadai Jordan Steen ellen, és technikai tussal győzött. A sikerével az is eldőlt, hogy biztosan éremért is birkózhat. ? Mondhatom, hogy jól aludtam az éjjel, éreztem magamban az erőt, de őszintén szólva borzasztóan izgultam. Már tegnap is így volt, de ma, amikor szőnyegre kellett lépni, még inkább izgatottá váltam. Ellenfelem nagyon erős vetélytárs volt, előtte soha nem találkoztam vele, örülök, hogy sikerült legyőznöm! ? mondta Olejnik Pavlo a negyeddöntő után.

Tisztességgel helytállt, de végül vereséget szenvedett az argentin és kanadai riválisán túllépő, két éve a magyar színekben játszó szabadfogású birkózónk az elődöntőben. Olejnik 3:0-ra kikapott az olimpiai és kétszeres világbajnok Kyle Snydertől. Az amerikai azt követően szerzett vezetést, hogy Pavlo a büntetőidőben nem tudott akciót végrehajtani, majd egy levitellel bebiztosította a győzelmét. ? Úgy érzem, megfelelően felkészültem Snyder ellen. Edzettünk már együtt, jól ismerem, csakhogy meglepett, mivel nem azokat a mozdulatokat csinálta, amiket vártam. Egy olimpiai bajnok ellen mindig nehéz, megérdemelten jutott tovább! ? értékelt a találkozó után birkózónk.

Sajnos a további három tegnapi versenyzőnk kevésbé volt sikeres. ? Sajnos erősebb volt az ellenfél. Tbilisziben már találkoztunk, akkor simán kikaptam a koreaitól, de most szorosabb meccset játszottunk. Nem volt erőm a győzelemhez. Ez most így alakult ? mondta a 65 kg-s Asarin Roman a vigaszágon elszenvedett veresége után.

? Már péntek óta nagyon izgultam. Szorosabb mérkőzésre számítottam, de nem tudtam közelebb menni az örményhez. Korábban már birkóztam ellene, ismertem a mozdulatait, de a mai váratlanul ért. Nem értem el a lábát, ami hátráltatott; ma ő volt a jobb ? mondta a 70 kg-s Lukács Norbert.

? Sajnos az első három percben előjöttek a hibáim, és ezekre nem tudtam kellőképpen odafigyelni. A második három perc mondhatni jobban sikerült, mert tartani tudtam a különbséget. Ez az első világversenyem, ezért nem vagyok meglepődve, hogy így alakult számomra, ráadásul a mexikói az erősebb versenyzők közé tartozik. Küzdöttem, amíg tudtam, és ez most így alakult, ennek ellenére életem legjobb versenye volt. Hatalmas élmény volt hazai közönség előtt birkózni! ? mondta az 59 kg-s Dollák Tamara.

? Nemcsak az eredménnyel, de a teljesítményemmel is elégedetlen vagyok. Az első menetet nem éreztem, eléggé izgultam. Nem tudtam leküzdeni a pánikot, nem volt időm túllendülni ezen. Fizikálisan erős volt az ellenfél és rossz taktikát választottam, sőt amit terveztünk, nem is tudtam megvalósítani ? mondta az 55 kg-s Galambos Ramóna, akinek végleg elszálltak esélyei a vigaszági folytatásra, miután legyőzője, az amerikai Winchester az elődöntőben alulmaradt a fehérorosz Szidakovával szemben.

Szóljon hozzá!